Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 3. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1985)

Tanulmányok - GILYÉN NÁNDOR: A magyarországi lakóházak deszkaoromzatairól

1, kép. Sövényfonásos oromfal, Táp (Győr-Sopron m.), Hegysor u. 4. A fűrészelt faáru azonban később a szekerező kereskedők révén már távolabbi vidékre is eljutott. így például a XVIII—XIX. század fordulóján a NyugatDunántúlt stájer és hienc fuvarosok látták el az Alpokból származó deszkával.

4 Gyökeresen megváltozott a helyzet a múlt század közepe táján, a gőzgépek elterjedésével. Míg korábban kizárólag a hegyvidéki, túlnyomórészt helyi szükségleteket kielégítő, kis deszkametszők működtek, a nagy teljesítményű gőzfűrészeket érdemesebb volt a fakitermelés helyétől függetlenül, az alföldi tutajkikötők mellé telepíteni.

5 A faúsztatásnak hazánkban nagy múltja van, amit az 1075-ben kelt garamszentbenedeki alapítólevél mutat, amely szerint a Garamon szállított fa vámja kizárólag az apátságot illeti.

6 A tutajozás igazi fellendülése azonban csak a XVIII. századra tehető. Az egyre növekvő igények kielégítésére például a Duna menti Adonyban 1801-ben már három fatelep volt, amelyeket szlovák tutajosok láttak el áruval. Nagyrészt ezek a fakereskedések látták el a Dunántúl keleti részét épületfával.

7 1865-ben csak a Garamon 1500 tutaj úszott le, ezek — többek közt — 4,5 millió darab deszkát szállítottak.

8 Szeged és Szolnok a XVIII. század végén vált jelentős faipari központtá. A nyersanyag a Tiszán és a Maroson leúsztatott fa volt. A XIX. század utolsó évtizedében már évi 200—250 ezer köbméter fát tutajóztak le Szegedre, amelyből a négy (századunk elején