Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 3. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1985)

Tanulmányok - MENDELE FERENC: Örvényes község építőanyag- és építőszerkezeti vizsgálata

8. kép. Utcakép: Imre u. 14—16—18. sz. házakkal nan ered, hogy az építkezésekhez használt anyagokat korábban is csak részben vásárolták, s ha lehetett, inkább összegyűjtötték. (A telkeken jórészt ma is rendezett kupacokban látható a bontási anyag, másrészt a szántóföldekről összeszedett ko, s csak elvétve a kofejtés során beszerzett építési anyag.) Egyébként itt nincs nagyobb kőbánya, holott a felsó' réteg alatt 30 cm-rel már mindenhol találni követ vagy murvát („kó'mezó"'). A leghasználatosabb kó'bánya (az adatközló'k szerint) a községtől északra fekvó', s a „községi közbirtokosság" tulajdonát képezó' legelőkön található. Ennek a területnek a neve a régmúlt időkben itt tenyésztett sok vadkörtefa után „Körtélyes". Itt szinte kizárólag mészkő található. A tufát Tihanyból hozták (ebből készült pl. a híd peremköve). Téglaégető legközelebb Aszófőn volt. Agyagleló'helye még az első világháború előtt kimerült, s ma a legközelebbi téglagyár Balatonarácson van. A kőnek mint falazó anyagnak a használata tulajdonképpen szükségmegoldás, amit a balatonfelvidéki erdőségek kiirtásával magyarázhatunk. „.. .a Balaton északi oldalán a boronafalas építkezést már a XIX. sz. elején, ha csak átmenetileg is, a sövényfalas építkezés váltotta fel. Ezzel egyidejűleg a koépítkezés vált ÍÍ//Űlánossá."

20 A sövényfal az oromfalon elvétve ma is megtalálható. Kisebb igényű épületeknél az oromfal nádból is készülhetett (17. kép). BÁTKY szerint a nádfal régente elterjedtebb volt.

21 A kó'falazás módja az elmúlt évszázad alatt lényegében nem változott, hiszen a századfordulón „.. .a Balaton vidékén a követ nem mészhabarccsal, hanem a kőzet málladékából kevert sárral szilárdítják, s a falakat — főként melléképületeknél — sem nem tapasztják, sem nem meszelik."

22 Az elmúlt évtizedekben emelt épületeknél használják csak a mészharabcsot. A napjainkban épült gazdasági épületeknél azonban még ma is a hagyományos „szilárdítás" használatos (Imre u. 8. sz., istálló). Az épületek homlokzatainak vakolása — különösen az utcai és az udvari oldalon — ma már általános (18. kép). Leggyakoribb a murvás vakolat. (Gazdasági épületeknél ma is szinte csak ezt használják.)

23 A murvás vakolatot később fehérre meszelik. A sártapasztás ritkább. Újabban terjedt csak el a „cuppantott", a „fésült", a „kapart", a „fröcskölt" vakolat. Gyakori megoldás, hogy az eredetileg murvás vakolatra újabb vakolatréteget hordanak fel. A homlokzatok keretelésénél, a falsíkok, ajtók, ablakok keretezésénél gyakoriak a kváderezések, a finom tükrök, a kis-