Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 2. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1984)

Tanulmányok - H. CSUKÁS GYÖRGYI: A Bakony és a Balaton-felvidék népi építészete (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közép-Dunántúl tájegysége)

Minthogy a sövényházak mára teljesen eltűntek a Balaton északi partjáról, s JANKÓ János szerkezeti rajza is a déli partról származik, a kőépítkezést megelőző „sövényháznak" szerkezetéről nincsenek megbízható adataink.

120 Bakonyjákón a XVIII. század közepén a „házakat a Bakony fájából építették, lábfákat ástak a földbe, s ezekre szerelték a fedélfákat".

121 Hagyatéki leltárakban gyakran olvashatunk olyan épületekről, amelyeknek egyik része kő, de a korábbi sövényháznak is áll még egy-két helyisége. Épületbecsük néhol talpas, sövényfalú istállókról tudósítanak.

122 Ugyanakkor számos datált, a XVIII. század második feléből származó kőépületet ismerünk, s KITAIBEL Pál már 1796-os utazása során felfigyelt a Balaton-felvidéki kőházakra.

123 Ismeretes a Zichyek palotai jobbágyainak 1781-ből származó épületfa igénylése. Bár nem állapítható meg egyértelműen, hogy a 115 igénylő közül ki kérte új épület emeléséhez, ki javításhoz, bővítéshez, tetőcseréhez, esetleg kerítés készítéséhez a fát, anynyi azonban valószínűnek látszik, hogy a zömmel még sövényfalú házak mellett már feltűnnek a kőépületek is. A 115 igénylő közül karót és vesszőt 39en, csak vesszőt 24-en kértek, ezek közül azonban mindössze 5-en kértek a váz- és tetőszerkezethez szükséges gerendákat is. Ugyanakkor több olyan esetben, amikor a tetőszerkezethez igényelt faanyag új ház építésére utal, nem igényeltek karót és veszszőt. Az épületfák felsorolása (karó, vessző, szelemen, gerenda, koszorú, ollófa, födélfa, léc) alapján következtetni lehet az épületek tetőszerkezetére is.

124 Az építőanyag ilyen radikális megváltozásában több körülmény játszott köre. A Bakony fában gazdag vidékein korábban a jobbágyok is könnyen hozzájuthattak az épületfához.

125 A XVIII. században a fának még annyira nem volt értéke, hogy a szállítása sokszorosába került a kitermelt fa értékének, s a fát gyakran elpocsékolták.

201 A XVIII. század második felétől azonban a szénégetés, hamuzsírfőzés, faeszköz-faragás, a deszkametszők, huták üzemeltetése hatalmas mennyiségű fát igényelt, s az erdőbirtokosok fő jövedelmi forrásává vált az erdők bérbeadása, a fa eladása. Ekkor fogyatkoztak meg a Bakony erdei, ekkortól sokasodnak az erdővédő törvények, rendelkezések, ekkortól nőtt meg a fa értéke.

127 Ugyanakkor a kő mint építőanyag a legtöbb falu határában rendelkezésre állt.

128 A kőépítkezés valószínűleg a vagyonosabb kisbirtokos nemesség körében terjedt el falusi viszonylatban leghamarabb, erre már középkori adatok is vannak.

129 A XVIII. századi datált kőépületek nagy része is kisnemesi portán állt.

130 A kiváltságos helyzetét külsőségekben is hangsúlyozni kívánó kisbirtokos nemesség számára a kőépítkezés már azért is kézenfekvő volt, mert a nagy uradalmi építkezések alsóbb szintű szervezői épp az ő soraikból kerültek ki.

131 Ez is magyarázza az uradalmi építkezéseknél és a mezővárosi, polgári építkezésben látható igényesebb megoldások jelentkezését sok falusi épületnél.

132 Ezek a bolthajtásos helyiségeket tartalmazó lakóházak és gazdasági épületek kőből épültek mészhabarccsal — a boltozatok többnyire téglából —, felépítésük komoly kőműves tudást igényelt.

133 Ezzel szemben a jobbágyportákon és sok elszegényedett kisnemes portáján álló egyszerű, sárbarakott kőépület felépítéséhez a kőműves- és ácsmunkában járatos helyi paraszt-specialisták tapasztalata is elegendő volt.

134 Az uradalmi építkezéseknél végzett robotmunkák során a parasztok a kőépítkezésben is jártasságra tettek szert.

135 A német falvak nagy részére is jellemzők a kisnemesi építészetben gyakori, igényes építészeti megoldásokkal épült házak. A XVIII. század végén alakultak meg területünkön a kőművesek gyakran ácsokkal, cserepesekkel, kőfaragókkal közös céhei a mezővárosokban. E céhemlékek zöme német feliratú, s a név szerint ismert kőművesek közt is sok a német származású.

136 A földművelésre eleve alkalmatlan területekre érkező telepesek közt sok volt az iparos (pl. Zirc lakói), s a XVIII. században fellendülő főúri, egyházi építkezésekhez is sok külföldi iparost hívtak be. Az 1828-as összeírás az iparosok közt fölsorolja a kőműveseket is, külön kiemelve, ha azok egész évben dolgoztak.

137 A kőépítkezés ekkorra már a legtöbb faluban általánosan elterjedt. A falusi kőházak többségét azonban valószínűleg nem céhes kőművesek, hanem olyan gazdálkodó helyi paraszt-specialisták építették, akik csak alkalmilag foglalkoztak kőműves- és ácsmunkával. KIS Ernő statisztikája alapján a századforduló táján is hasonló volt a helyzet.

138 A német nyelvű céhemlékek, német származású kőművesek, valamint a bakonyi németség fejlettebbnek tűnő építkezése ellenére azonban téves akár a kőépítkezés, akár a szabadkéményes, közös bejáratú lakóházak elterjedését a német telepeseknek tulajdonítani.

139 Mind a kőépítkezésnek, mind az egybejáratú lakóházaknak megvoltak a középkorra visszanyúló helyi előzményei. Ugyanakkor a németség esetében sem beszélhetünk egységes építkezésről, náluk is előfordult a sövényfalú ház, a füstöskonyha.

140 JANKÓ János felnémet ház elméletével szemben VAJKAI Aurél hangsúlyozta, hogy a németség is a magyarságnál használatos helyi háztípusokat vette át, de a német ház a fejlődési fokozatokat hamarabb elérte.

141 Ez érthető is, minthogy a telepes lakosság részint kedvezőbb anyagi helyzete, részint a helyi hagyomány kevésbé befolyásoló volta miatt a helyben talált háztípusok közül a fejlettebbet építette fel. A XVIII. századból az előképként szolgáló kőépületeknek, szabadkéményes házaknak számos példáját ismerjük magyar kisnemesi településekről. Nem hagyható figyelmen kí-