Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 2. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1984)

Tanulmányok - BÁLINT JÁNOS: A nemesborzovai harangtorony

sek kialakításához baltát, vésőt, esetleg keretes fűrészt használnak.

50 Az elemek össze jelölésére véső és fúró, rögzítéséhez fúró, balta, fabunkó kellett, a díszítő elemek kidolgozásához, például: kerengő deszkázat alsó díszítése (véső, keskenylapú keretes fűrész) kanyarító fűrész, vonókés szükségeltetett, Végül mérőzsinór vagy rúd, kötelek, görgők, ékek, rudak, emelő csiga is segítségükre volt. Tehát legalább 15 különféle szerszámra volt szükség, közöttük háromfajta baltára (nagy és kicsiből keskeny és szélesfejű), de fúróból, vésőből és fűrészből is többféle. Ezek a szerszámok minden korabeli faluban megtalálhatók voltak. Talán a keretes (kis) fűrész és a gyalu volt az a szerszám, ami csak az ezermesterek, fúró-faragók készletében fordult elő. Ilyen emberek azonban szinte minden faluban voltak, így szerszámaik nem voltak ismeretlenek. Ha a fatornyot ma kívánnánk felépíteni, ugyanezeket az eszközöket használnánk, kibővítve a sort fűrésszel és fúrógéppel. A torony felépítése a következő technológiai sorrendben történt: alapozásának elkészítése, talpgerendarács összeállítása a végleges helyén, az állványszerkezet összeállítása a földön, ideiglenesen, majd az állványszerkezet felállítása, végleges rögzítése. A harangozó állás (alsó szoknyarész) és a kerengő kialakítása ideiglenesen a földön, majd végleges rögzítése a tornyon következett. A toronysisak kialakítása ideiglenesen a földön, majd végleges rögzítése a tornyon történt, ezután a toronytest és tetőfelületek lécezésére került sor. A zsindelyezést a kerengő mellvédfal kialakítása követte, majd a festés után toronygomb feltétele ünnepélyes keretek között történt. A szerkezet összeállítását megelőzte a torony helyének meghatározása (kitűzése), és az alapozás elkészítése. A talpgerendák felfekvési helyén a földet erősen tömörítették (döngölték, lóval megjáratták) és a csatlakozási pontok alá nagy lapos köveket helyeztek el, amit a benei vagy hömlöci kőbányákból szállítottak a helyszínre. Különösen kellett arra ügyelniök, hogy a leendő torony kiemelkedjék a környező talaj szintjéből, mert a csapadékvíz csak így tudott minden irányban elfolyni tőle. A torony terhét hordó 5-5 egymást keresztező talpgerenda fél anyagvastagságnyi lapolással illeszkedett egymáshoz. A csatlakozások közepébe csaplyukakat véstek, melyek a függőleges állványoszlopok csapjait rögzítették. A talpgerendarács a teljes torony terhét a legoptimálisabb módon, a legnagyobb felületen adta át a talajnak, kiküszöbölve az építmény nagyobb mérvű süllyedését, megdőlését. Ezután közvetlenül a talpgerendarács mellett öszszeállították 3-3 oszlopból az oszlopsorokat, először egyik irányban, majd ezeket elemeire szétszedve keresztirányban újból összerakva, illesztve. így tulajdonképpen minden oszlop két sorban is szerepel (a kétszer három, azaz hat sorban). Az oszlopok alsó végén kialakították a csapokat, melyekre a talpgerendarácsból kiemelt, az oszlopsornak megfelelő talpgerendát felillesztették. Kimérve a vízszintes irányú kötőgerendák helyét alul, középtájon és legvégül, azokat lapolással, illetve felül (a kerengőt tartó gerenda csatlakozásánál) vésett csappal beillesztették, így biztosítva az oszlopok párhuzamosságát. Középen kötőgerendát csak öt sor kapott (egyik irányban mind a három, keresztirányban meg csak a két szélső sor), míg felül mind a hat. így fent a kerengő alsó szintjén, ugyanolyan rács alakult ki, mint a talpgerendáknál. Erre a felső kötőgerendarácsra ültették a konzolosan, minden irányban kinyúló kerengő szerkezetét. Az oszlopsorra végül elhelyezték az egymást is keresztező, ferde irányú támaszrendszert, mely a toronyra ható, szélnyomásból származó igen erős hajlító-csavaró erőket alakítja át húzó és nyomó erővé. Illesztésük félfecskefark alakú lapolással történt. A csatlakozó elemeket ácsjelekkel összejelölték, és ideiglenesen faszeggel rögzítették. A ferdetámaszok illesztése úgy történt, hogy a keresztmetszeti méretre alakított anyagból kettőt egymással nagyjából párhuzamosan, közel 60 fokos szögben ferdén ráhelyeztek az oszlopsorra, majd alulról rárajzolták az oszlopok, felülről pedig az oszlopokra a feredtámaszok szélességét. A támaszok pontos hosszméretét (fűrésszel) így már levághatták, és kifaraghatták a fél anyagvastagságnyi félfecskefarkú lapolást is (például: baltával). Az így elkészült támaszokat újból az oszlopokra helyezve körülrajzolták a lapolás formáját, és az oszlopokon azt a kellő mélységben kivésték. Végül a támaszokat a kivésett fészekbe helyezve, kifúrták a faszeg helyét, és szintén ideiglenesen rögzítették. Hasonló módon készült a két egyirányú ferdetámasz keresztirányú rögzítése is egy hosszabb, az oszlopsoron két oldalt túlnyomó, három másik elemet is összefogó támasszal. Az ácsjelek felderítése és elemzése alapján az oszlopsorok összeállítása hat ütemben készült. 1. A-tól O-ig jelölt elemek (12-féle ácsjel), 2. A-tól K-ig jelölt elemek (12-féle ácsjel). Mindkét oszlopsor a talpgerendarács északkeleti oldalán, a földre fektetve. 3. XlII-tól XXII-ig jelölt elemek (13-féle ácsjel) és 4. X-től XXI-ig jelölt elemek (12-féle ácsjel). Mindkét oszlopsor a talapgerendarács délkeleti oldalán, a földre fektetve, miközben az északkeleti oldalról a szükséges két oszlop is ide került, lévén ezek keresztirányú sorok. 5. D-től Y-ig jelölt elemek összeállítása a talpgerendarácson történt, majd össze jelölés után szét-