Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 2. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1984)

Tanulmányok - H. CSUKÁS GYÖRGYI: A Bakony és a Balaton-felvidék népi építészete (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közép-Dunántúl tájegysége)

hasábhoz közelítő csonkagúla alakú.

184 Sajnos a közölt kemencerajzokhoz, fotókhoz legtöbbször hiányzik azok anyagának, szerkezetének leírása. Több olyan kemencét mértünk fel, ahol a kőpadkára veszszővázas kemenceboltozat épült, majd ezt kívülről hasáb alakúra formálták, vastagabb sározással.

185 A sarvalyi kemencék is, bár nem ismerjük pontosan a felépítményüket, feltételezhető, hogy a jelenlegiekhez hasonló, csonkagúla vagy hasáb alakúak voltak. A 2—2,5 X 2—2,5 méteres kemencealapok tekintélyes méretű kemencéket sejtetnek. A kemencék nagyobbik része kőalapon vesszővázas volt, néhánynak a boltozata is kőből épült. A veszszővázas kemencéknek a sütőfelülete is négyzet alakú volt, a kemenceboltozatot alkotó karók tehát négyszög alakban voltak leverve.

186 A Balaton-felvidéki konyhákban is néha széles padkájú, feltűnően nagy méretű kemencék voltak. VAJKAI Aurél megfigyelései szerint e nagyméretű, valószínűleg vesszővázas kemencék leginkább füstöskonyhákban fordultak elő.

187 A füstöskonyhák előzménye a füstösház volt, amelyben a sok funkciójú kemencék feltételezhetően fekvőhelyként is szolgáltak, hasonlóan az őrségi vagy palóc kemencékhez.

188 Ez az előzmény magyarázná némelyik kemence rendkívüli méretét, s azt, hogy a kemencék területünkön általában hasáb alakúak. Míg a szabadkéményes konyhákban a kemence általában a hátsó fal közepénél állt, addig a füstöskonyhákban inkább a szobával határos fal mentén, a hátsó sarokban. A szobával határos falnál levő padkára nyílt a szobai kályha fűtőnyílása is. A kemence hátsó részéhez csatlakozott, vagy valamelyik padka végében volt kiképezve a katlan.

189 A szobai tüzelőberendezés általában szemeskályha volt, módosabb házaknál azonban a múlt század második felétől kívülfűtős cserépkályhákkal is találkozunk. Kályhákat a vidék több fazekasközpontjában, Veszprémben, Leányfalun, Sümegen, Kapolcson készítettek, de eljutottak területünkre a csákvári kályhások is.

190 A XVIII. századi forrásokban emlegetett mázatlan vörös és fekete kályhák a néprajzi gyűjtések idejére már szinte teljesen eltűntek.

191 Legelterjedtebbek a zöld mázas szemeskályhák voltak. Változatos formában készültek, alsó sorukat gyakran préselt mintás csempék (virág-, rozetta-, címer-, madármotívummal) képezték. Előfordultak sárga, barna fröcskölt, „fürjmonyos" szemekből álló kályhák is.

192 A hagyományos tüzelőberendezés a századforduló táján kezdett fölbomlani. A füstöskonyhákat zárt kéménnyel látták el, a szabadkéményeket lepadlásolták. Űj házaknál a kemence fölé mászókémény, mellé rakott sparhert épült. A szobai kályhát belülfűtősre alakították át, sütővel látták el, füstjét a zárt kéménybe vezették. Sok helyen a szobába vaskályha vagy rakott sparhert került, utóbbiba olykor az elbontott szemeskálya fiókjait is beleépítették. Minthogy a vastag kőfalú épületeket nagyon nehéz volt kifűteni, télen általában csak egy helyiséget laktak, ebben főztek, s ebben tartózkodtak is. Ahol már zárt füstelvezetésű meleg konyha volt, ott egyre inkább az vált lakóhelyiséggé, s a szoba tiszta szobává. Ahol a szobában rakott sparhert volt, ott a szoba a konyha funkcióit is ellátta. Ilyen esetben nemigen látták szükségét a konyha korszerűsítésének, így aztán elég gyakori volt, hogy a szobai sparhert füstjét egy kályhacsövön keresztül a füstöskonyhába vagy a szabadkémény alá vezették.

193 Rakott sparhertekkel is találkozunk kémény nélküli füstöskonyhákban is.

194 A telkeken általános a soros beépítés.

195 Ez a beépítésmód is középkori eredetű, amint azt a csepelyi, sarvalyi ásatások eredményei mutatják.

196 A telekhatáron álló lakóház folytatásában helyezkedett el az istálló, pajta, szín külön tetőszék alatt (18. kép). A német falvak jellegzetessége a telkek végét lezáró, keresztben álló pajták sora.

197 A kőfalú disznóól és a hidas a lakóházzal szemközti oldalon helyezkedett el, egyik a naponta kihajtott, másik a hizlalásra fogott sertéseknek szolgált egykor.

198 A terepadottságok s a szűk belterület ettől eltérő telkeket is eredményeztek.

199 JANKÖ János megfigyelt egy, a kisnemesi fundusoknál előforduló, de ott sem túl gyakori telekelrendezést, amelynél a lakóház a telek végében helyezkedik el, s tengelye az utca vonalával párhuzamos.

200 Vidékünkön jellemzőek voltak a közös udvarok: egy telken több lakóház és gazdasági épület követte egymást, néhol egész kis utcát képezve (12. kép). Ez az építkezésmód különösen kisnemesi falvakra volt jellemző. Szentgálon, Nemesvámoson 8—10 „ragasztott házból" álló „közök" sem voltak ritkák.

201 Bár ma már ritkaságszámba megy, hogy a közös udvarokban, „közökben" rokon családok élnek, levéltári források és a családi hagyomány is amellett szólnak, hogy eredetileg egy-egy nemzetség, család önállósult tagjai építkeztek a közös beltelken egymás mögé. Szentgálon a XVIII. század közepétől kezdve említik a források a közös udvarokat.

202 A közös udvarok jobbágyfalvakban is előfordultak, s német telepes falvakban is megtaláljuk a „Hausbruderschaft" különböző változatait.

203 III. A múzeum Közép-Dunántúl tájegysége Mivel múzeumunk Közép-Dunántúl tájegysége a népi kőépítkezést fogja bemutatni, a tájegység épületállománya az előbb körvonalazott, kifejezetten kőépítkezési területről származik, amely azért nem fedi teljesen a tájegység megnevezéseként szolgáló Közép-Dunántúl vagy Bakony, Balaton-felvidék területét. A Bakony északi részében már a földépítke-