Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 2. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1984)
Előadások a szabadtéri múzeumokról - K. CSILLÉRY KLÁRA: A szabadtéri múzeumok berendezési problémái
K. Csilléry Klára: A SZABADTÉRI MUZEUMOK BERENDEZÉSI PROBLÉMÁI Országainkban a szabadtéri múzeumok szempontjából ma már nem az a fő kérdés, hogy létrehozzuk-e vagy sem az ilyen intézményeket; a rohamos gyorsasággal átalakuló világkép, a korábbi életformának és vele a régi otthonoknak a felszámolása a még tétovázókat is meggyőzte az ilyen múzeumok létesítésének szükségességéről. Ma már ezzel szemben sokkal többször merül fel a hogyan kérdése, annak a gondja, hogy miként lehet az anyagot olyan módon csoportosítani, hogy minél hitelesebb képpel szolgáljon az egykori valóságról. Ebben pedig a mozgatható elemek, a berendezési tárgyak együttesén, elrendezésüknek mikéntjén rendkívül sok múlik. És habár a szabadtéri múzeumok nem is tekinthetnek valami túl nagy múltra vissza, ahhoz mindenesetre elegendő ilyen jellegű megvalósítási tapasztalatot gyűjtöttek már össze, hogy segítségükkel megkísérelhessük áttekinteni a lehetőségeket a felmerülő problémák megoldására, nevezetesen az épületbelsők kiképzését illetően. Az ICOM által 1957-ben kiadott deklaráció, összefoglalva a szabadtéri múzeumokra vonatkozó ajánlásokat, az épületek berendezésére csupán röviden tért ki, a deklaráció X. pontjában. Ez legelsőként kiemeli, hogy az ideális az lenne, ha a szabadtéri múzeumok olyan épületekkel rendelkeznének, amelyeknek hiánytalanul megvan az iparosítás előtti korból származó, beépített és elmozdítható berendezésük, mindazonáltal hozzátéve, hogy ilyen azonban egyre ritkábban akad. A deklaráció megállapítja, hogy a használhatatlanná vált holmik rég eltűntek, más berendezési tárgyakat a mindenkori divatnak megfelelően alakították át, és végül természetesen új dolgok is nyomultak a régiek helyébe, amelyek már az ipari civilizáció jellegzetességeit viselik. Ennek megfelelően a deklaráció elismeri, hogy a hiányzó tárgyakat pótolni kell, elsősorban azonos kulturális környezetből származó eredetiekkel, de ha másképp nem lehet, akár gondosan előállított rekonstrukciókkal is, lehetőleg helyi iparosok által elkészítve. A deklaráció mindehhez hozzáteszi, hogy ajánlatos eltávolítani azokat az esetleges ipari eredetű járulékokat, amelyek az épületek és azok berendezése fennállásának utolsó szakaszából valók, mindamellett óva a műemlékvédelemben is már rég érvényét vesztett purizmustól. 1 Az ICOM 1957. évi ajánlásai lényegében máig érvényes megállapításokat tartalmaznak, ha a gyakorlati munkában felmerülő problémáknak megfelelően számos tekintetben ki is kell egészíteni az ott leszögezetteket. A deklaráció megfogalmazásának ideje, 1957 óta még tovább romlott az olyan régebbi lakóépületek megszerzésének a kilátása, amelyekben még teljes egységben fennáll az az eredeti berendezés, amivel azok korábban funkcionáltak. Ebből következik, hogy fokozottabban kell a kényszerű kompromisszummal, a lakásbelső egészének a rekonstruálásával élnünk. Mondandónk éppen ezért elsősorban az ilyen berendezési kérdéseket érinti. A szabadtéri múzeumok, rendeltetésüknek megfelelően, együtteseket hivatottak kiképezni, következésképpen a helyiségek berendezésének is szerves egészet kell alkotniuk az őket magukba foglaló építményekkel. Korántsem elegendő, ha a belső egyes darabjai önmagukban hitelesek és helyiek, hanem minden az együttesbe bekerülő példánynak társadalmilag és gazdaságilag megfelelőnek és időben is Összeillőnek kell lennie egymással és a befogadó épülettel. Az ily módon egységbeszerkesztésnek a nehézségeit ki-ki kellően tapasztalhatja, akinek ilyen feladat jut részül, mégis az utánjárás minden gondja ellenére is lényegbevágóan fontos, hogy a legkisebb részletekig következetesen keresztülvigyük. Egy olyan szobának az összeállításánál, amelyik hagyományos néprajzi múzeum valamelyik kiállítótermébe kerül beépítésre, elegendő pusztán a bemutatandó lakástípus legjellemzőbb megjelenési formájára koncentrálni, és csupán arra törekedni a tárgyak összeválogatásánál, hogy együttes képük minél szemléletesebben képviselje az ideáltípust. A szabadtéri múzeumban viszont korántsem elegendő csak a helyileg, illetve társadalmilag jellemző lakástípusnak a szem előtt tartása. Itt mindig annak a tudatában kell a berendezés munkáját véghezvinni, hogy a múzeumi házak mindamellett, hogy egy széles területen elterjedt típusnak a képviselői, egyben egyedi alkotások is, és egy meghatározott családnak a szükségletei, így esetleges speciális házimunkájuknak az igényei és nem utolsósorban a család anyagi lehetőségei szerint lettek megépítve. Természetes tehát, hogy mindenekelőtt a berendezendő épület eredeti lakásképéből, ennek és természetesen az egész háznépnek a gondosan tanulmányozott történetéből kell kiindulnunk. A múzeumi házban kialakítandó belső sem lehet tehát
