Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 2. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1984)
Előadások a szabadtéri múzeumokról - TURZO, JOZEF: A területi elrendezés és az építőanyag a szabadtéri gyűjteményekben
2. kép. Az oravai (Árva) építménycsoport utcája (Martin, Csehszlovákia) rész vagy teljes rekonstrukció), mint a tájegység organikus része képezi a kiállítás fó tárgyát, míg a tájegység a hagyományos településforma értelmezésének rekonstrukciója vagy térbeli elhelyezése. Nem úgy értelmezzük a tájegységet, hogy az egy falunak kicsinyített mása, hanem hogy a Szlovákia adott területét reprezentáló településkompozíció, melyet úgy alkotunk meg, hogy lehető legnagyobb mértékben kifejezésre juttassa az építmények és egyéb kiállítási elemek főbb anyagi, formai, szerkezeti értékeit. (2. kép.) Abból a koncepcióból kiindulva, hogy múzeumunk a szlovák falu néprajzi bemutató helye (és nemcsak a népi építészetet képviseli), fontos megjegyeznünk, hogy az előkészítő munkálatoknak csak egy részét valósítottuk meg, ami a létesítmény befejezése utáni üzemeltetésével függ össze. A területi elrendezés formája függ a feltételezett üzemeltetési tevékenység összességétől. Az üzemeltetés igényeinek meg kell nyilvánulniuk abban, hogy a kiállítás életszerű környezetét úgy képezzük ki, mint egyetlen teret. A főbb üzemeltetési tevékenységeket tartom mindig szem előtt, ezek kapcsolatát, kölcsönös viszonyukat és kifelé irányuló hatásukat. Jelenleg, ha majd két tájegységet már felépítettünk (Orava és Kysuca), és amikor a harmadik épülni fog (Liptov), elengedhetetlenül szükséges, hogy a szlovák falumúzeum üzemeltetésének kialakítása területén maradéktalanul megoldjuk az összes elméleti problémát, és így levonjuk a szükséges következtetéseket a múzeumi területek felhasználására vonatkozóan. Martinban nagy probléma a szlovák falumúzeum felépítése során a népi építészetben szükséges építőanyag megszerzése. Az alapozáshoz és a főfalakhoz az épületek származási helyéről vásárolunk terméskövet. Szükséges megjegyezni, hogy legtöbb esetben, ha áttelepítésre kerül sor, a főfalak, a tornác, kemence és a tüzelőberendezés építési anyagát elhozzuk. Hosszú évek gyakorlatából megállapítottuk, hogy minden egyes építési anyag kiválasztása szakembert igényel, rendszerint építészt (és nem építéstechnikust vagy ácsot). A fa, a kő és a tetőfedő anyag meg kell hogy feleljen építészeti-esztétikai igényeknek és tartósnak kell lennie. Boronafalas építmények esetében, ahol az eredeti építőanyagnak csak kis része használható, az új szerkezeti elemek meg kell feleljenek a műemlékvédelmi szempontoknak, az építési technika, de a múzeumi kiállítási egység bemutatási követelményeinek is. A pótlandó szerkezeti elemek előállítására régi lakóházakat és gazdasági épületeket vásárolunk, amiknek még ép a faanyaga. Kiegészítő elemeket hasonló vagy ugyanolyan anyagból készítünk, a csapolás látható helyeit nem retusáljuk, úgy készülnek, mint a hagyományos építészetben. Néhány felépült másolat példáján dokumentálhatnánk az épületfa helyes és hozzáértő kiválasztását, más esetekben elégedetlenek vagyunk, és utólagos javításokra lesz szükség. A fakiválasztás legnagyobb problémája az, hogy az erdőgazdaságoknak olyan fájuk van, ami nem mindig felel meg a mi céljainkra. A gömbfát motoros fűrésszel vágják fel, tehát a fa felülete nagyon egyenletes, az ágakat a fatörzs szintjén fűrészelik le, és a fa nem felel meg az esztétikai követelményeknek. Az erdőgazdaságokban vásárolt fa másik hátránya az, hogy nem tudjuk, melyik évszakban vágták ki. Nagy fáradsággal tudjuk kiválasztani a kissé hajlott darabokat, mert ezek alkalmasabbak, mint a teljesen egyenesek. Egy naptári évben kb. 100—150 m 3 gömbfára van szükségünk. (Kis vevők vagyunk tehát, és ezen 3. kép. Tetőformák az oravai (Árva) építményeken (Martin, Csehszlovákia)
