Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 2. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1984)

Előadások a szabadtéri múzeumokról - VARGHA LÁSZLÓ: Eredetiség és rekonstrukció a szabadtéri múzeumban

kában viszont szinte általánosan maradibb és elavult gazdasági életforma már csak foszlányaiban él. Társadalmunk rendkívül jelentős változása, átalakulása és fejlődése, az utolsó emberöltő leforgása alatt alapvetően megváltoztatta, átalakította a mezőgazdasági — a néprajzi — jellegű, az egykori hagyományosnak is joggal tartott paraszti életforma településeinek struktúráját, utcaképét, történeti értékű épületeinek, építészeti emlékanyagának szerkezetét, belső formáját, díszítőelemeit, ízlésbeliségét, az egymást kölcsönösen meghatározó alkotó elemek rendszert alkotó, összefüggő egységét. Sajátos módon, jórészt még érintetlenül, eredeti formájában a településszerkezet maradt változatlan. A XVIII. sz. folyamán kialakult magyarországi, a Kárpát-medence területére jellemző telekelrendezések merevsége még ma is szoros megkötöttséget jelent, nem kis mértékben akadályozva a korszerű és a folyamatos építőtevékenységet. Űgy vélem, s nem kell újból is indokolnom, hogy az egykori, a hagyományos népi — paraszti — életformát teljes egészében összegező és bizonyító népi építészet emlékanyaga, a társtudományok, a diszciplináris kutatások és vizsgálatok mellőzésével már nem értékelhető és értelmezhető. Ezzel egyidejűleg, a sokfelé szerteágazó — szakmai és egyéni — állásfoglalás és meghatározás is alakul és változik. Minden emberöltőnek, tudományágnak és kutatásnak egyaránt joga és végső soron kötelessége is munkássága eredményeinek újabb összegezését, s ha kell, újabb értelmezését is megadni, s közzétenni. Ezekkel a kérdésekkel már egy emberöltővel ezelőtt is foglalkoztunk. (1940.) A rendkívül jelentős történelmi, társadalmi és gazdasági változások és fejlődés alapján, egy negyed század elteltével, az általános elvi adottságokat és szempontokat változatlanul megtartva, újból megkíséreltük a kérdéscsoport vizsgálatát és meghatározását. (1965.) Ujabb vizsgálatainknál a már önmagában is retrográd — megrögzött — s egyidejűleg evolúciós — változó, alakuló és fejlődő — hagyomány meglétét, felismerését és korszerű értelmezését is, változatlanul alapvető jelentőségűnek tartjuk. (1967.) Vizsgálatainkban — összegzéseink folyamán — már önmagunkban is felmerült e kérdés: beszélhetünk-e még napjainkban a népi építészetről, a mezőgazdasági dolgozók, a kétlaki munkások, a lakóhelytől távol dolgozók, a bejáró munkások építészetével, otthonával, lakáskultúrájával kapcsolatosan. Az egykor a paraszti életformában élő, majd közösségéből kivált dolgozó, a gyári munkás, az ipari munkaerő, a kereskedelmi alkalmazott és egyéb munkavállaló, ha meg is tartja, sok esetben kényszerből, gazdasági megkötöttségből falusi lakóházát, gazdasági épületeit, mennyiben és milyen fokon tartozik még, tartozhat még egykori közösségébe, s milyen mértékben őrizte meg korábbi — elődei, szülei, nagyszülei — gazdaságtörténeti és társadalomtörténeti — egykori paraszti — jellegét, öntudatát, szerepét és értelmét. SZÉCHENYI István még a „ . .. lakszellem . . ." kifejezést használja a paraszti építkezéssel kapcsolatosan. ILLYÉS Gyula ,, ... a szükség közvetlen átérzéséböl teljesülő .. ." föladatról emlékezik. ERDEI Ferenc a sokféle, téves és retrográd szemlélettel szemben már eleve a történeti értékelést, a gyakorlati muzeológiai követelményeket említi. Szerinte szükség lenne „ .. . a teljes gazdasági egységet, az egykori gazdasági élet egész színterét: a teljes telekberendezést, valamennyi gazdasági és egyéb melléképületeivel egyetemben..." bemutatni. — ,,(. ..) Egy-egy rezervátum, egy zárt, népi műemléknek tekinthető telektömb, falurész, település, egy egész falu megőrzése kétségkívül igen nagy jelentőségű lenne, de ilyet napjainkban már egyre nehezebb megvalósítani (. ..)" — írja a továbbiakban. Röviden összegezve s inkább csak a magunk számára, elsősorban a múltba nézve, de a jelenben élve, s az eddigi vizsgálatok eredményeire is figyelemmel, megpróbáljuk emlékezetbe idézni, ha töredékeiben is, egyik korábbi írásom megfogalmazását : ,,A nép (. . .) általában nem hangulati építményeket hoz (hozott) létre, hanem anyagi erejének és életformájának megfelelő és azt szolgáló, az építőanyagok okszerű felhasználásával emelt szükségleti alkotásokat (. . .) Az igazi — az egykori — hajlékot —, lakóházát és gazdasági épületeit tehát... a saját igényének és szükségletének építi (építette) egykor, közösségi (társadalmi) munka igénybevételével (...) A népi építkezés (építészet) esztétikája is elsősorban a benne végbemenő (végbement) életmód számára való és azt szolgáló ésszerű megfogalmazás és kivetítés ... volt és lehetett. Ahogy Viski Károly megfogalmazta: ,, .. .értelmi szépség van (volt) bennük" (1967). (3—4. kép). 4. A népi építészeti emlékanyag magatartása, védelme A magyar népi építészet sajátos jellegét és adottságait tekintve, vizsgálatában, értékelésében s megtartásában — használatában — is, végső soron a védelmében, az általános műszaki-építészeti, az építészettörténeti és a történeti néprajzi kívánalmak a mérvadók. Tudomásul kell azonban vennünk, hogy a népi építészet, ha eredetében nem is teljes mértékben, de a megvalósulása folyamatában és gyakorlatában az általános építészeti tevékenység — cselekmény — keretében lényegesen eltérő jelenségeket foglal magában. Az általános műszaki — épí-