Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 2. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1984)

Tanulmányok - GUNDA BÉLA: Munkakunyhók a Balkán félszigeten

fejük felett forgatják, örül az a leány, aki szeretője kezében meglátja az égő kaftarka-ját, amely Sv. Tomié szerint lehet különböző színű tyúktoll. Ha a leány ka/íarka-ját nem a szeretője lopja és égeti el, hanem egy másik legény, ez a kedvelt legény megszégyenítésének számít. A néphit szerint, ha a leány kucarica-ja Szent György napján még nincsen lerombolva, abban az évben nem megy férjhez. Megfigyelhető, hogy újabban a kucarica már csak a gyermekek játszóhelyiségéül szolgál.

7 A Crna Gora Skoplje-hez közel eső macedón falvaiban (Brazda, Ban jani, Mirkovci) a kukjarica-ról fennmaradt emlékeket Novevska S. gyűjtötte össze. Megfigyelései jórészt azonosak a korábbi közlésekkel, de néhány új részlettel is kiegészíti a kukjarica-ban folyó életet. A kukjarica-í építő 5—8 leány rokonsági vagy szomszédsági viszonyban volt egymással. A kukjarica a szérűn, az udvaron állt s mindig az utca közelében. Az építmény falai felfelé szűkültek s a tetőt kúpalakúra formálták. A tető csúcsára (kajtarka) keresztet, Őszi virágokat helyeztek. A trágyából, szalmából, vesszőből épült kukjarica köralakú volt. A két-három méter átmérőjű gödröt istállótrágyával bélelték ki, s a kunyhó föld feletti fala vesszőből készült, s a falakat vastagon szalmával, trágyával takarták be, éppenúgy, mint a tetőt. A kész kukjarica 18—20 napon át száradt s ezután kezdték a leányok berendezni. Fontos berendezési tárgy volt a sütőharang tepsijéhez hasonló kerek, lapos tál. Hideg napokon erre tették a parazsat. A tűzben egy darab vas is izzott, hogy elkerülje a leányokat a fejfájás. A parazsas tálon főztek is. Figyelmet érdemel, hogy a lapos tálat — a női fazekasság maradványaként —• maguk a leányok Jeremiás napján (május 13.) készítették. A leányok az otthonról hozott húst, kenyeret, bort fogyasztották vagy a hozott anyagból főztek. Előfordult, hogy felváltva, szerre jártak haza a kész ételért. Tréfából loptak is egy-egy tyúkot és megsütötték. A hímzéshez az anyagot otthon készítették elő s a kukjarica-ban igyekeztek minél gazdagabb díszítésű ingeket, egyéb öltözetdarabokat, még tarisznyát is készíteni. Igyekeztek új hímzésmotívumokat kitalálni, de ezeket húsvétig titokban őrizték, amikor — új ruhájukban — megjelentek. A kisleány (inas, ciracinjata), aki először ment a kukjarica-ba ajándékot (pogácsa, szárított hús, dió, alma, ital) vitt az idősebbeknek, amit közösen fogyasztottak el. A leányok első hímzése a kanáltartót díszítette. Azt tartották, hogy „amint a kanalak (éles) csengő hangot adnak, olyan éles legyen a leány esze". Halottak napján a lelkésztől pogácsát loptak s ezt a malomban elfogyasztották, mondván: „ahogy a malom kereke forog, olyan gyorsan menjen a hímzés is". A három éven át inaskodó leányok helye a kukjaricaban mindig a sötétebb zugban volt s ez idő alatt nem egy leány a hímzés mesterévé vált. Az engedetlen „inasokat" az idősebb leányok megbüntették, a szorgalmasakat dicsérték. Az elismerés hozzátartozott a jó házassághoz. A kukjarica-ban nemcsak dolgoztak, hanem meséltek, daloltak, tréfálkozz tak. Az ott énekelt dalokat ma is ismerik a falvakban. A kukjarica tetejét, a rajta levő díszeket a legények napközben igyekeztek ellopni, de éjszaka nem nyúltak hozzá. Ha a lopás sikerült, azt tartották, hogy abban az évben a leányok közül egyik sem megy férjhez. Az ilyen lopások leginkább a böjt kezdete, a tavaszi tűzgyújtás idején (negyven nappal húsvét előtt) történtek. Ha a tolvaj kitudódott, a leányok szidták, átkozták. Az ellopott kaftarka-t a legények felgyújtották, s a tüzet keresztülugrálták. A legények különben rendszeresen eljártak a kukjarica elé, de nem mentek be. A kölcsönös vonzalmat fejezte ki az, ha az idősebb leány az „inasával" tyúktoll bokrétát küldött a legénynek, aki azt elfogadva a mellére tűzte és alkalomadtán a városban vett süteménnyel (simit) viszonozta.

8 A munkavermeket ismerjük északnyugati Bulgáriából az Osma folyó és a szerb határ közötti területről. Itt a bolgárok szalmával és földréteggel fedett veremlakásokat (kasta územ, iza) építenek. A tetőt szelemen és ágas tartja. A lakóvermek mellett más veremépítményeket (pivnica; zimnikb, zemnikh, Zbvnikbés az izba) is találunk. A pivnica bor és pálinka tárolására szolgáló pince. A zimnikb ('téli kunyhó') télen olykor a legények alvóhelye, de az őszi mezei munka végeztével itt gyűlnek össze a leányok s estétől éjfélig fonnak, szőnek, varrnak. A zimnikb-be ilyen alkalommal csak a rokonok, szomszédok léphetnek be, amely különben is csak 5—6 személy részére alkalmas munkahelyiség. Egyegy idősebb asszony is résztvett a zimnik- ben folyó társasmunkában. A leányok együttléte ma már nem olyan kötetlen. A dolgozó leányokhoz a legények is bejárhatnak, akik a közelben várakoznak, s ha már ,,tiszta a levegő" (ti. az öregek nyugodni tértek), csak akkor merészkednek be hozzájuk. Itt őrzik a zadruga tejtermékeit, a zöldségféléket, a hagymát, stb. A kisebb gazdák a zimnikb-ben helyezik el a bivalyt. Ez az állat nagyobb meleget nem igényel, de viszont a fagyot sem tűri. A zimnikb istállóul szolgálhat más vonó jószág, a tehén számára is. Nagy figyelmet érdemel a zimnikb tetőszerkezete. Míg más veremépületek szelemenes-ágasos tetővel vannak ellátva, a zimmkô-nél ágast nem alkalmaznak, hanem a szelement az épület végeinél egy-egy pár szablyaalakú meghajlított fa (sklapac, egy-egy darab meghajlított fa neve korubest) tartja, így a zimnikb végén az állatok is bejárhatnak, nem akadályozza őket az épület végén elhelyezett ágas.

9 Az izba szintén földbemélyített verem: kb. két méter mély, 1,5 méter széles és 3 méter hosszú s ha-