Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 1. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1980)
Tanulmányok - ZENTAI TÜNDE: A dél-dunántúli település és népi építkezés változásai a 19. században (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum dél-dunántúli tájegysége)
0 30cm 9. kép. A muraszemenyei lakóház utcai szobájának udvarra néző farostélyos ablaka. Készült 1833-ban. (Rajz a Néprajzi Múzeum 204879. sz. fényképe alapján). egymás mellé kerültek a cserepes vályog és vertfalu épületek a zsúpos talpas házakkal, a 19. századi valóságos helyzetnek megfelelően. Problémát okozott, hogy a múzeum területén rendelkezésre álló szűkös hely nem biztosított elég mélységet a soros beépítésű telkeknek. Főként emiatt az 1974-es tervtanács a településkép megváltoztatása mellett döntött. HOFFMANN Tamás táji hagyományokra hivatkozva javasolta, hogy a telkek teret fogjanak körül. 1974—75-ben HOFER Tamás, a tájegység akkori felelőse kidolgozta az új telepítési koncepciót (10. kép), az ormánsági Kemse és főként környékén gyakori bő terű falvak mintájára. A kétharmad kört befogó utcavonalat kis kivezető úttal megnyitotta, hogy a Rundling látszatát elkerülje. A sugarasan elhelyezkedő egyforma, a határ felé erősen kiszélesedő telkek szabályos alakzatot nyertek. A sok helyen meglévő egykori településbeli megosztottságot itt is a pajtáskert érzékeltette. 1976-ban új telepítési tervet készítettünk, amely a Dél-Dunántúl települési sajátosságait differenciáltabban tükrözi. Nagyobb hangsúlyt kap benne a teres településszerkezetű falunál sokkal szélesebb elterjedtségű halmazos forma, szabálytalan határú telkeivel. A szalagtelkes két soros utca egyik oldalán egy zsúfolt belsőségű halmazos zugot képeztünk ki, ahol azokból a helységekből származó házakat helyeztük el, melyek a múlt század közepi falurendezések előtt maguk is részben vagy egészben halmazos településben álltak. (11. kép) Az utcavonal két oldalán a falurész módosabb gazdáinak valamivel később épült, magasabb fejlettségi fokot képviselő házai helyezkednek el. A településhez külső pajtáskert tartozik. Múzeumi lehetőségeink korlátai — főleg a helyhiány — miatt teljes faluszerkezetet sajnos nem tudunk bemutatni. Le kellett mondanunk a templomos falumag, a sárközi szállások, az akloskertek etc. telepítéséről. Ez a falukép a „már kiépült" eszmei templom utcájának egyik felét és a régi falurészt mutatja. A település összképét temető egészíti majd ki. A tájegységet alkotó paraszti gazdaságok a terület történeti hagyományaihoz hűen, zömében féltelkű vagy hasonló nagyságú földalappal rendelkező középparaszti szintűek. Szerepel azonban terveinkben a kis- és a módos paraszti gazdaság is. Az első telekre a zengővárkonyi házat és az udvarán álló, hozzávetőleg egykorú gazdasági épületeket telepítjük. A lakóház, az oromfalon olvasható dátum szerint 1858-ban épült. Az építtető, Dékány Máté 24 holdas birtokon gazdálkodott. A ház szoba-konyha-szoba-kamra beosztású, udvari homlokzatán oszlopos-mellvédes tornáccal. Hossztengelyében, alatta kődongájú pince húzódik, melynek bejárata az utcai homlokzaton nyílik. Az épület fala terméskő alapú vályog, tetőszerkezete szarufás-torokgerendás, elől csonkakonttyal. Jelenlegi födémé szalmapólyás. Szabadkéménnyel épült, konyhájában lapos szögletes, rakott tűzhellyel egybetoldott sarokkemence, lakószobájában szemeskályha állt. Az épületen számos átalakítás történt, 1922-ben megszűntették a szabadkéményt és a hagyományos tüzelőket, lekövezték a konyhát és a tornácot, a konyhaajtót és a második szoba ablakait pedig kicserélték. Egyelőre azonban, mivel az épület bontására még nem került sor több lényeges ponton csak föltételezésekre szorítkozhatunk. így valószínű, hogy a jelenlegi födém nem az építéskori állapotot tükrözi, továbbá, hogy a tulajdonosok emlékezetéében tisztaszobaként élő első helyiség valamikor fűtött volt. Az épület jó tömegével, igényes homlokzati kiképzésével a népi építőművészet kiemelkedő példája (8. kép). Utcára néző falának míves vakolatornamentikája a déldunántúli oromfal-díszítés 1840-es és 70-es évek közötti időre tehető virágkorát idézi. A vakolatdíszítés elterjedéséről a 18-19. század fordulójától van adatunk. A közeli Bakonyán (Lenin u. 44.) már egy 1800-as évszámmal jelzett homlokzaton a zengővárkonyihoz hasonló gazdag és részleteiben szinte teljesen megegyező díszítést találunk. Szép példáit látjuk még a múlt század közepéről a pécsi járás, az Ormánság, a Szigetvidék, a Sárköz és a Balaton déli partjának falvaiból. A zengővárkonyi házkannelurázott oszlopú mellvédes tornáca a Dél-Dunántúlon oly nagy múltú és a történeti stílusok hatását leginkább megtestesítő tornácok 83 remekbe szabott változata.
