Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 1. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1980)

Tanulmányok - BALASSA M. IVÁN : Dél-Borsod település- és építéstörténetének vázlata (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közép-Tiszavidék tájegysége)

23. kép. Tiszatarján, Árpád u. 33. sz. lakóház kéményfeje irányban elhelyezkedő födémdeszkázat nyugszik. A födémdeszkázat felülről vastagon le van sározva. Tetőszerkezete szarufás, torokgerendás, a szarufák és egyéb tetőelemek fenyőfából készültek. Elől-hátul kisfüstlukas, kontyolt nyeregtetős, a kontyolás itt is úgy van kialakítva, hogy az élszarufák az első teljes szarufapár torokgerendáján nyugszanak. A tető mindkét végén a kontyolás feletti nyílásban farács található. Héjazata nád, melyet gúzzsal kötöttek le a tetőlécekhez. Tüzelőberendezéséből ma már csak a hátsó szobában levő boglyakemence tekinthető eredetinek. Ennek a kemencének sincs, illetve csak egész keskeny padkája van, az emlékezet szerint a helyiség mérete miatt ez mindig így volt. Az első szobában a hagyomány szerint nem volt kemence, hanem öntöttvaskályhával fűtöttek. A konyhában a szabadkémény alatt a hátsó hosszú homlokzati falhoz építve valamikor berakott masina állt. Az épületnek az emlékezet szerint soha sem volt szabadkéménye. A konyha hátsó része feletti lapos bolthajtáson egy kéménypillér áll, melybe fekvőkémények kötik be az első és hátsó szoba, valamint a konyha egykori tüzelőberendezéseit. E felett a boltozat felett megszakad a padlás egyenletes tapasztása, ez arra vallana, hogy itt valamikor szabadkémény volt, a szarufakiosztás azonban egyenletes, egy nagyobb méretű kéményre utaló kiváltás, félszarufa, vagy akár a többi szarufától eltérő, tehát későbbi szarufapár hiánya viszont a tulajdonosok emlékezetét látszik alátámasztani. A kérdés csak az épület bontásakor, egy részletes falkutatással dönthető el. A Mezőcsátról áttelepítésre kerülő lakóház pontos, vagy a későbbiek során kissé átalakított megfelelőit magán Mezőcsáton is megtalálhatjuk,

194 de találkozhatunk ezekkel az épületekkel a többi dél-borsodi településen is. Az Oszláron álló, 1891-ben épült,

195 a mezőcsátival alaprajzilag teljesen egyező épület egy szélesebb körben tapasztalható változást is jelez, azt, hogy a tornác könynyedebbé, összehasonlítva a mezőcsáti épületekkel megjelenésében díszletszerűvé válik. Ennek a változásnak a legjobb példáit Mezőkövesden találhatjuk meg (27. kép). A mezőkövesdi nagygazdaházak kevés kivétellel az egykori szálláskertekbe épültek, kevés eltéréssel az 1870es évektől. Az új épülettípus megjelenésére már JANKÓ János felfigyelt, aki egy ilyen házat állított fel az Ezredéves Országos Kiállítás Néprajzi Falujában, és akit éppen emiatt a ház miatt támadott HERMAN Ottó, de e támadásában ő is ennek az új lakóház-formának a megjelenését bizonyítja azzal, hogy kimutatja a Néprajzi Faluban bemutatott ház 1888-ban épült.

196 Ezek a lakóházak alaprajzilag, falanyagukban megegyeznek a mezőcsáti kisnemesi házakkal, ugyanakkor egyes részletkiképzéseik a feltételezhető előképet sajátosan átfogalmazták. A mezőcsáti kisnemesi házak tetőformája — mint azt a Szabadtéri Néprajzi Múzeumba áttelepítésre kerülő épületnél is láthattuk, kisfüstlukas, kontyolt nyeregtető, a mezőkövesdi házak viszont az utcai homlokzatukon nem kontyoltak, hanem egyenes deszka oromzatúak, melyeken meglehetősen bőséges, rátétes deszka díszítést alkalmaztak. Az épületek homlokzatának díszítése is felfokozódik, a kisnemesi épületeknél az utcai homlokzaton csak szerény tagolás figyelhető meg, ez is elsősorban az ablak egyszerű keretezésére szorítkozik, a mezőköves24. kép. Tiszatarján, Árpád u. 33. sz. lakóház első szobájának udvari ablakán lévő vasrács