Kecskés Péter (szerk.): Ház és ember, A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közleményei 1. (Szentendre, Szabadtéri Néprajzi Múzeum, 1980)

Tanulmányok - BALASSA M. IVÁN : Dél-Borsod település- és építéstörténetének vázlata (A Szabadtéri Néprajzi Múzeum Közép-Tiszavidék tájegysége)

nemcsak tárolóhely, hanem az asszonyok hálóhelye is volt. Már a legelső leírók, így ISTVÁNFFY Gyula is felfigyeltek erre: ,A tulajdonképpeni hálószoba a„komra" lévén, ennek bútorzata nagyobbrészt „nyoszolyákból" áll, amelynek száma mindig a család felnőtt nőtagjainak számától függ, s így néhol kettő, néhol meg 4—5 is akad."

185 Mindezek alapján úgy véljük, hogy a mezőkövesdi „matyó" ház eredetében az északi magyar háztípushoz kapcsolható, és csak későbbi fejlődése során, elsősorban a boglyakemence átvételével, illetve annak konyhából fűtésével vált hasonlóvá az alföldi házhoz, de még ekkor is megőrizte bizonyos korábbi jellemvonásait, így a nem fűthető hálókamraként is funkcionáló kamrát. A XVIII. század végéről és a XIX. század els'ő feléből származó épületek alaprajzilag meglehetősen egységes képet mutatnak, eltérés olyan kistáji jellegzetességekben van, mint például a mezőkövesdi tetőkontyolás, vagy a valószínű más-más eredetű, de akkor már egységes tüzelőberendezések olyan elemeinél, mint a konyhai középpadka, vagy a féloldalas szabadkémény. A szobakonyha-kamra alaprajzi elrendezés, mely legfeljebb az épület végében lévő nyitott színnel bővült, a tornácnélküliség olyannyira általános, hogy rajtuk kívül ebből a korból másfajta épületet nem is tudunk kimutatni. Ez még egy olyan egységesen paraszti, de természetesen vagyonilag meglehetősen differenciált település esetében, mint például Mezőkövesd is, feltűnő, és különösen figyelemre méltó az olyan társadalmilag is differenciált településnél, mint például Mezőcsát, ahol a lakosság jelentős része nem jobbágy-paraszt, hanem kisnemes . Az 1850-es években jelennek meg a dél-borsodi teriileten az eddigiektől eltérő, a társadalmi és vagyoni különbségeket jól tükröző lakóépületek. Korábban már rámutattunk, hogy melyek voltak a mozgató rugói, a szinte egyidőben lezajló változásoknak, melyek egymással párhuzamosan két, társadalmilag jól elhatárolható lakóépületformát hoztak létre. A szoba-konyha-kamra alaprajz a szoba és a konyha előtti faoszlopos tornáccal, esetleg előtornáccal is bővül, a harmadik helyiség viszont az épület egész szélességét átéri, s nagyon gyakran hoszszában ketté van osztva kamrára és egy második szobára. Ez az épület a középparasztok kezén alakult ki. A módos parasztok, kisnemesek pedig megkezdték íves-oszlopos tornácos, általában szoba-konyha-szoba, és ugyancsak az épület teljes szélességét átérő kamra elrendezésű épületeik építését. A Szabadtéri Néprajzi Múzeumban mindkét épülettípust bemutatjuk, a középparasztit Tiszatarjánból,

186 a kisnemesit Mezőcsátról

18 7 szándékozunk áttelepíteni. A tiszatarjáni ház nem datált, építési ideje az 1850-es évekre tehető. (21-22. kép) Fala vályogból készült, alaprajzi elrendezése szoba-konyha, ezek előtt faoszlopos tornác, és az utcai homlokzatán is meglehetősen nagy a tetőkinyúlás, annak ellenére, hogy ez nincs tornácoszlopokkal alátámasztva. A konyha után megszűnik a tornác, és a következő rész a ház hossztengelyével párhuzamos fallal egy második szobára és egy kamrára van osztva. Az előbbi a konyha előteréből nyílik, az utóbbi a tornácról. A falak hosszában futó sárgerendákra és a mestergerendára fektetett keresztgerendákon van a deszka födém, mely felülről vastagon letapasztott. A második szoba és kamra résznél a mestergerenda a ház tengelyében és nem az egyik, vagy másik helyiség tengelyében van, így az elválasztó falnak, ami egyébként is keskenyebb, mint a többi fal, teherhordó funkciója nincs. A tetőszerkezete az épületnek szarufás, torokgerendás, formája hátul teljesen kontyolt, elől pedig kisfüstlyukas kontyolt. A konty olásnak ezt a módját úgy alakították ki, hogy az élszarufákat nem az első teljes szarufapár csúcsáig vitték fel, hanem csak a torokgerendának támasztották és ugyanide támaszkodnak a kontyolás többi félszarufái is. Héjazata nád. Az épületben az egykori tüzelőberendezésből jelenleg csak a szobai ltemence van meg, ez a kemence szögletes padka nélkül. 1920 körűiig ebben a helyiségben és a hátsó szobában is kerek boglyakemence állt, mindkét helyen padkája volt a kemencének. A konyhai tüzelőberendezést is sikerült rekonstruálni. A konyha két oldalán — a kemencék szája előtt a kemence fenekével egyező magasságú padka volt. A helyiség közepén állt a konyha azaz a középsőpadka. Ez magasabb volt, mind az oldalpadkák, elérte az egy métert, egészen a hátsó hosszú homlokzat falánál kezdődött, ahol katlan volt bele építve. Vázas, vesszőfonásos, belül sárral betapasztott szabadkéménye jelenlegi is megvan. A kémény fej kívülről deszkával borított, felülről deszkával lezárt, és csak az oldalakon kiképzett nyílásokon távozhat a füst.

1 88 (23. kép) Ajtajai-ablakai az emlékezet szerint az építés óta nem lettek cserélve. Az első szobán egyes, kétszárnyú ablak van, ácstokban, az ablakokon szépkivitelű vasrács. (24. kép) Az ajtók szintén ácstokosak, a bejárati ajtón léc félajtó, verőce van. Ez az épülettípus Tiszatarjánon meglehetősen általános, az egykori szálláskertek helyén kialakult Árpád utcában több példányuk is áll,

189 ugyanakkor, mikor a falu régi településmagjában, a Mátyás utcában hiába keressük ezeket az épületeket. De ugyanezeket a lakóházakat találhatjuk például Ároktőn, ahol az egyik - feltételezhetően szintén az 1850-es években épült, és alaprajzilag pontos megfelelője a Szabadtéri Néprajzi Múzeum tiszatarjáni épületének.

19 ft Ugyanitt 1858-tól datálva olyan épület is áll, mely szoba-konyha-szoba, e helyiségek előtt faoszlopos tornác, és az épület egész szélességét átérő istálló alaprajzával, ha ezen utolsó helyiség használatával nem is, de alaprajzi elrendezésével a kisnemesi épülettípus felé mutat átmenetet.

191 Nemcsak Tiszatarjántói délre, hanem északra is még több példánya állt vagy áll az ilyen épületeknek, így például Hejőkürtön, Hejőbábán, Hejőpapiban, Hejőszalontán, de még a közvetlenül a hegyek lábánál fekvő