Fehér Erzsébet szerk.: József Attila válogatott levelezése (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 11. Budapes, 1976)

Levelek

Az Etus küldjön el könyveimből vagy 10—15 példányt; ahányat hoztam, eladtam. Itt szeretnek engem, barátok közé jutottam. Pénzküldemények ellen eleve sem tiltakozom. Ölel benneteket Wien I. Universität. Attila 75 JÓZSEF ATTILA - OSVÁT ERNŐNEK Bécs, 925. nov. 14. Igen tisztelt Szerkesztő Ur, nem tudom megállni, hogy föl ne keressem legalább evvel a levélkével. Mióta eljöttem, nyugtalanságom még jobban növekedett s káosszá égetett világomban egyedül a Szerkesztő úrral yaló beszélgetésem, futó beszélgetésem, az, amivel tájékozódni próbálok és próbálni merek. Mert kis dolog ez a dolog, de tőle függ minden cselekedetem, de tőle van minden ,,Jó volna", de tőle nincs annyi nyugalmam hogy elaludjak az alvók között. Pedig ha valahol olvasok valamit, nehéz láz ül a szivemre: ezt nem igy kellett volna megírni, ezt még én is jobban tudnám megteremteni. És fáj, nagyon fáj, hogy miért nem szabad énnekem írnom, hogy miért én vagyok tehetségtelen, mikor annyi ember jár-kel az uccán és az őnekik nem fájna annyira; hiszen énnekem olyan sürgős. Hát igazán csak a két gyertya hiányzik fejem mellől ? Hát igazán én vagyok az a rendetlen hálószoba, ahol senki se alszik, senkise csókol, senkise gondolkozik az egek kék színéről? Mert minden ablak önmagába nyílik és nem lehet szellőztetni ? Szerkesztő uram, én azt hiszem, fölösleges vagyok. Mindennek, mindenkinek és magamnak is. Pedig én mindent, mindenkit nagyon-nagyon szeretek. És nagyon fájt, hogy mikor szinte kétségbeesve elmentem Szerkesztő úrhoz, csak egy pár mondatot beszélthetünk, pedig annyi bánatos fej hajolt ki belőlem, annyi szép meleg arc várt a simogatásra. Tudom, Szerkesztő úr elutazott, nem volt ideje már, de éppen ez fáj ,hogy ahová én elviszem az én szomorú szivemet, ott már csomagolnak, ott utaznak már. S egy másik út azalatt engem visz másuvá.