Fehér Erzsébet szerk.: József Attila válogatott levelezése (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 11. Budapes, 1976)

Levelek

műalkotás, annál silányabbnak érzi a művész a saját egyéni sorsát. Az, aki egy jobb világot tud, amelyben nem jelenhet meg, átadja magát a jobb világ törvényeinek, hogy azok benne jelenjenek meg. íme így fogalmazom meg én a művész funkcióját, amelyet Te így jelöltél: ,,a művész igényessé teszi az embereket." A művész tehát nem passzív ember (ennyiben nincs igaza a Fart pour Fart követőnek), de nem is ebben a társadalomban mozgó valaki és a mai értelemben elképzelt egyetlen társadalomnak sem polgára) ezért nincs igazuk a hitteljeseknek, az Erg Ágostonoknak, sőt Pintér Ferencnek sem, ha bármikor ilyen rostálatlan masszával akarna tenni és építeni !) ... a művész egy blokád passzív áldozata, de viszont a saját orgánumán belül a legteljesebb szabadság uralkodik. A művész gyakorlata talán végre a művészt is igényesebbé teszi: a saját társadalmi életével szemben. Ha ezt kiérleljük, akkor mindent megtettünk, amit a társadalomért az Istenségért, a Kozmoszért és a többi ilyen intézetért tehettünk, addig azonban semmit sem. „Secessio" ez az egyetlen módja a művész életének. Minden lapalapításnál, tömegszervezésnél fontosabb tennivaló: a virrasztó erők összegyűjtése és az új és jobb rend megkonstituálása akárhol, ismeretlen földrészen az egyenlőségig megért emberek társadalmában. Vannak már emberek, akik délcegek, erősek és bátrak és mégsem gyilkolnak, mert a szívük történelme sokkal nagyobb már. Van új tudományos bázis, amelyen jobb világot lehet építeni, van művészet, amelyben igazibb és gyönyörködtetőbb ceremóniák és játékok teremnek minden eddiginél és sokan, nagyon sokan vannak, akiknek fiatal teste borzongva áll a cinizmus hűvös szelében. Mindent össze kell szedni és meg kell csinálni a művészéletet egy . . . kolónián. Ez az egyetlen dolog, aminek van jövője, mert mégis borniert dolog: olyan embereket tanítani, akik képtelenek megtanulni azt, amit tudni kellene. Megszületik-e végre a tradiciómentes és mindig akart függetlenség országa ? Megtudjuk-e eléggé vetni másokban és magunkban a világfájdalmas Kosztolányizmust és irói hülyeséget? Le tudunk-e mondani egy kisszámú testvértársadalom harcos együttmunkája kedvéért a milliók bárgyú divat-tapsairól? Szeretjük-e alakítani testünkkel is az életünket, vagy csak lagyma-