Fehér Erzsébet szerk.: József Attila válogatott levelezése (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 11. Budapes, 1976)

Jegyzetek

a következőket írja: „A skizofrénia a második kezelés során, de nem annak következményeiképpen tört ki a betegen . . . Nem tudván az analízisről lemondani, orvost cserél — s egy fiatal nővel kezelteti magát. S ha most az új szituáció aktuál-konfliktusában megint az anyjától magára hagyott gyermeket játssza, ezt a magatartást nem a tudatlanja írja elő neki. Mondjuk ki durván: alighogy a végzetes áttétel létrejött, a betegség jogán tudatosan zsarolja orvosát, az ölbevevés gyengédségigényeivel, amit annál inkább tehet, mert az analitikus szituációból következik." (JA 168., 169.) — Majd másutt: „A kezelés leglényegesebb mozzanata tudvalévőleg az a kapcsolat, mely a beteget az orvosához köti. A kötöttség, mondhatni, a kúra tengelye: ezen ,fordul meg' minden. Ha a kapcsolat létrejön, a beteg az orvosra viszi át minden indulatát, az orvosba vetíti ellenségeit, vetélytársait, az orvos jelenti számára mindazokat, akik bántották, megalázták, akiket irígyol vagy gyűlöl, ő helyettesíti azokat is, akiket bámul, akiket szeret . . . Hogy az orvos nő-e vagy férfi, ilyen körülmények között nem lényeges. Attila kiszolgáltatottságát Edittel szemben csak azért játszhatta ki, csak azért nevezhette .szerelemnek', mert Edit véletlenül asszony volt s mert azokat az igényeket s várakozásokat, amiket Attila orvosnőjével szemben támasztott, férfi ós nő hasonlóan meghitt viszonylatában a vágy szó közelíti meg a legjobban, az, amit a vágy sürget és követel. Valójában persze, Attila mást várt Edittől. Valami testentúli megváltó gyöngédséget (elhitetve magával, hogy ahhoz csak Edit testén keresztül juthat el), azt a szeretetet, amit anyja megvont tőle, azután bosszúból ő vont meg anyjától . . . Attila sem tudta másképp kifejezni Edittel szemben támasztott igényeit, mint a szerelmi áhítozás szavaival." (JAó. k. Cs 1948. jún., 18.) Gyömrői Edit kapcsolatuk jellegét az alábbi módon jellemzi: ,,— Szerelem? Nem volt az szerelem. Hogy mondják magyarul: transference? Átvitel, átruházás. Az analitikus egy neutrális senki, olyan mint egy ruhafogas, amire az összes meglevő kabátokat ráakasztják. Az összes régi érzéseket az analitikushoz kapcsolják és végigélik. Ezért tudjuk megtanulni, mi törtónt a beteggel. — A versek az nem én voltam. Rólam nem tudott semmit. Az érzelem az anyjához kötődő érzésnek az ismétlése volt. Személyes kapcsolatunk egyáltalán nem volt. De volt egy ilyen állandó szemrehányás, egy ambivalens kötöttség az anyjához, akit nagyon szeretett, de akit nagyon gyűlölt." (Vezér: i. m. 621.) A levél előzményére Gyömrői Edit a következőképpen emlékezett: ,,Egy este ülésünk volt Kovács Vilmánál. Taxit vettem, hogy odamegyek és észrevettem, hogy egy másik taxi követ. Tudtam, hogy ez Attila. Alighogy bementem a Kovács Vilmához, 3 — 4 perc múlva jöttek értem, hogy valaki keres. Akkor már mindenki tudott a dologról, és mind azt tanácsolták, hogy ne menjek ki. Mondtam, miért ne? Ez a Naphegyen volt. Én kimentem, és a kortajtó előtt állt Attila kis késsel a kezében, két kezével átfogva úgy odaszögezett a kerítéshez. És beszélt, mint a vízesés. Mint egy refrént, úgy hajtogatta: kis kés, de jó kés. És ón tudtam, hogy ha egy rossz mozdulatot csinálok, akkor ezt a kést megkapom. Emlékeztem rá, hogy Hollós István egyszer mondta nekem,