Fehér Erzsébet szerk.: József Attila válogatott levelezése (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 11. Budapes, 1976)

Levelek

én ezentúl mas férfinél ? ! — Bizony elloptad a hegedűm titkát, tartsd meg kérlek, nem akarom többé a hangját hallani. „Ha nem szeretsz, ugy én szeretlek", de ne félj, nem takarlak be többé szomorúságom szürke ködmönével, mégha Te melegednél is alatta! Te olyan nagyon szomorú vagy, hogy Neked a más bánata szórakozás és feladat is lehet és Rajtad a Te örömöd nem segít. Nem is leszel Te megsegítve soha, és ezt a tehetséged rendezte el ilyen bölcsen, hogy énekelni tudj. De az én szívem kővé válik és megőrzi évezredekig a Te képed belevésett, oly gyöngéd körvonalait. Ugy-e Te tudod a többit, kicsi Fiacskám? Tegnap este Nálad voltam és betekintettem a szekrényedbe és az üres volt. Tudod, mit láttam a szekrényben? Egy ingnek a lehulló elszakadt karját, mint egy eltemetett emberét ! Azóta sírok ! Drágám, ha csak a szavakat akarod, akkor hát „Szeretlek." — Lennék én Szendrey Julia, aki árnyas fák alatt üldögél az ő Attilájával, körülötte fénylő bogarak röpködnek s a házból serény munka derék zaja hallatszik. Julia szeret s ez épen elég, hidd el nekem, Te tudod jól ! Ölellek. 367 FLÓRA - JÓZSEF ATTILÁNAK [Budapest, 1937.] december 1. Kedves Attila, a gyerekeknek küldöm ezt a pár almát, mindannyiukat sokszor, melegen üdvözölve. Értesítsen, hogyan érzi magát. Szeretném, ha maga is hinni tudna csodában. F.