Fehér Erzsébet szerk.: József Attila válogatott levelezése (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 11. Budapes, 1976)

Levelek

mindig, hogy mit és mennyit mondhatok el abból, amit velem közölsz, a kutyafáját annak a pszichológiának. Én természetesen nem tettem sem leveleidről — megkaptam az expresszt is —, sem távirataidról említést. Kecskékkel beszéltem, most mindjárt elrohanok hozzájuk — nagyon szeretem őket, ha ők nem is tudják és csak keveset is sejtenek belőle. Nyugodj meg, önhitt a fentiek értelmében egy cseppet sem vagyok, ellenkezőleg, így nyoma sincs bennem. Ha valamely munkámat jónak tartom, azt nem azért teszem, mert én írtam, hanem mert értelmességem szerint tényleg annak látom és másét legalább annyira és úgy dicsérem, mint a magamét, ha olyan jó, és jobban, ha jobb. Ami ezen túlmegy, az tréfa, játék. Édesem, ha szeretsz, akkor már megismertél volt — ne akarj most pszichológiával megismerni, mert azzal csak a mechanikus, fizikai életű embert lehet, azt is bajosan: mintha zúzott cserepekkel akarnál befödni egy mennyei napfénynek nyitott tornyot. Nagyon szeret és jóságodban alszik el este Attila 157 JÓZSEF ATTILA - VÁGÓ MÁRTÁNAK Pest, 1928. okt. 11. Virágom, tegnap két levelet dobtam be s egy távirat ment. Remélem jó egészségben örvendezel nékiük, jó egészségben bévül is, magad kicsinység összeszedvén. Most pedig kérdéseidre válaszolok: Apa azt mondta, hogy az állás kitolódhat decemberig. Irma néninél voltam, egyszer és régebben. Nemeséknél egyszer sem, bár föl akartam menni, azonban Anya azt mondta, hogy most rengeteg a dolguk és csak zavarnám őket. Pénzt ne küldj, én nem panaszkodtam és nem is kértem. Ne küldj, mert először is néked nagyobb szükséged van rá, másrészt az álszemérem is tiltja. Én elvileg az ilyesminek nem vagyok