Fehér Erzsébet szerk.: József Attila válogatott levelezése (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 11. Budapes, 1976)

Levelek

Pipacsot szedett a kedves, belefonta fürtjeimbe — s ha elalszom köd-ölében a szirmocskák ringatóznak. Kicsim, gyönyörűm, nem tudok most verset írni, hogyan tudnék ! Ez csak egy olyan firkantás, de az első négy sora igen tetszik. Hirtelenében úgy látom, hogy a középső négyet kell kicserélni. Látod, büdös, úgy szeretlek, de úgy, hogy most az öröm forgat ki mindenemből. Pedig igen csak sok bajod lehet — ámbár most legalább nem a nyomorultak között éled napjaidat. Tükröm, szívem, mennyezetem, a napi politika aljas, sőt minden politika, az viszi csődbe minduntalan az emberiséget, amire pedig te vállalkoztál, az annak a kölyke. És más nem is segít, csak a makulátlan idealista filozófia — metafizika a szellemiekben és a tiszta erkölcsiség a lelkiekben. És akkor segített az ember a legtöbbet, ha mint egyén azt mondhatja: tégy úgy, mint én. Gondolkozz a gondolatért, s szeress a szeretetért, költs a költészetért - és egy emberélettel közelebb van a jóság és a szolidaritás teljessége, mindenki számára. Mindaddig balgaság az önfeláldozás, amíg az ember saját maga Istennél kisebb szempontok szerint irányítja, tehát olyan szempontok szerint, amelyek lehet, hogy az igazság hordozói, de ha kétségkívül azok, akkor — gyakorlatról lévén szó — csak a történeti igazságra vonatkoznak, nem pedig az ezeknél százszor elvontabb örökkévalóra. Aki segíteni akar, az ne tegye elvvé a segítséget, annak ilyen tekintetben ne legyen elve és ne válasszon ki magának bizonyos esetcsoportot, mert így sohasem fogja megtudni, hogy vajon köd-e, vagy pedig fényesség az, amibe legmagányosabb pillanataiban, amikor édes testvére lesz az abszolútumnak és így mindenkivel, akivel ez bármikor megtörténik, belebámul. Édes szerelmem, az ember egyszerre él az életben és az örökkévalóságban és ha ezt tudja, akkor könnyen választhat, azaz hogy azonnal rátalál az Ethoszra: mindent úgy tegyen, mintha csak egy élete volna, ési>edig nem történeti, hanem örökkévalósági, tehát lehetőleg ne fizikai, hanem szellemi, fizikai csupán annyi, amennyi saját egyéni történeti életéhez szükséges. Ezért olyan borzasztó az amerikanizmus és általában a kapitalizmus, mert