Fehér Erzsébet szerk.: József Attila válogatott levelezése (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 11. Budapes, 1976)

Levelek

séged van a fölüdülésre, amelyet ily milieu különbség esetén nyújthatnak számodra mosti barátnőid, illetve lakótársaid is. Hiszen ahogy ismerlek, az általad leírt komor arcú szociális nővér után pihenő néked már az is, hogy szót váltasz azzal a kislánnyal, aki balettet tanul. Édesem, kis mesém, dalocskám, mindig téged mesél, tégedet dudorász Attila 152 JÓZSEF ATTILA VÁGÓ MÁRTÁNAK Pest, 1928. okt. 5-6. Kedvesem, minthogy soha kevesebb idő nem volt a nyavalygásra, mint ma, csupán azt jegyzem meg, hogy tőled mind ez ideig három levelet kaptam Londonból, szept. 22-i, 24-i és 28-i kelettel, öszszesen tíz oldal. És ehhez még azt adom hozzá, hogy új címedet sem tőled tudtam meg. Nem akarom, hogy erről írj, hogy ezt magyarázd, mert leltét lenül hinnem kell benned, különben a te szavajárásod szerint, megette a fene az egészet. De igenis éppen erről szólok én. Mert ma Anyáéknál ebédelvén, rátaláltam a kutyára, kiköltözöl szombaton az egyik settlementbe, munkásnegyedbe, külváros közepébe. Mindehhez — megkérdezés nélkül a következőket fűzöm: Legutolsó leveledben (amelyre én azonnal válaszoltam), ha némileg titkolni is igyekszel (énelőttem), arról teszel tanúságot, hagy mindabban mélységesen csalatkoztál, amit londoni tanulmányutadtól, átélendő feladatodtól (amelyet különben saját fejed szerint választottál, szerelmes-hiszékeny főmet megtévesztvén), vártál. Minden sorábé)l a titkos rémület röhög, a rémület, hogy most olyan és szörnyű összegű válté>ért kell fizetned, amelyre tiszta lélekkel derülvén csak autogrammként írtad neved. És a valóságot nem csupán leveledből olvasom ki, hanem lelkiállapotodat nem-írásod domborítja ki előttem kétségl>eejtően, az, hogy olyan körülmények közé sodródtál, amelyekkel állandóan viaskodol, amelyeknek elintézése, avagy csak a felületről való