Fehér Erzsébet szerk.: József Attila válogatott levelezése (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 11. Budapes, 1976)

Levelek

A tompa földön öltözik a szél, kapkod s kezei meg-megállanak, leejti kebléről az ágakat s koszorújából szállong a levél. óh, azt hittem már, völgy leszek nagyon, két melled véd meg észak s dél felől s hajnal nyílik hajam fürtjiből, s az alkonyat ragyog a talpamon. A szálló kóró mellemre bukik hozzámdörgöli csörgő hidegét, kék virágjában elhamvadt az ég és mint a rózsa, lassan beborít. Itt a vers, hogy jó-e, nem tudom. A tegnapi — Derengő rózsa tetszik, de nem tudom mennyire. Szeretném, ha ezekről is imái — csak azután mutatom meg másnak. Ennek külön-külön minden szakasza szép, az kétségtelen. De azt hiszem valami kell még bele ... 144 JÓZSEF ATTILA - VÁGÓ MÁRTÁNAK Pest, 1928. szept. 16. Narancs, fehér városom, versem, éjjeli egy az óra, vasárnap este, őrült boldog vagyok, még egy ügyvédi beadványt kell legépelnem, most kaptam meg a leveled. Most jövök rá, hogy az ún. Tolli dicsőség mind csak fúratlan pipaszár — hol van a toll az én örömemtől, az a kis hülye fekete rúd, amiből lassan csöpörög a tinta? Mintha bizony Svájc összes vizei nem az én szivemből indulnának, hogy ott legyenek a közeledben és fényeddel tréfáljanak amikor belenézel ! Te gyönyörű barna kenyér, napos fenyves és szénaszag. Látod szavaimat, ezeket a bepisilő kis angyalokat, amint Istent játszanak? Jaj te, nem is csókolni szeretnélek most, hanem birkózni veled, hemperegni.