Fehér Erzsébet szerk.: József Attila válogatott levelezése (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 11. Budapes, 1976)

Levelek

ember ördögvonta kocsi nekül csak az Isten gyalogos férge és gondolatai is csak járdán járnak. Sok mindenről irtál, de magadról a legkevesebbet. Hogy lelkesedsz a Breitner házakért, jól tudom, magam is ösmerem őket, nemkülönben a Volksbadokat, ahol minden kerületben van magam is fürödtem hetenként háromszor. Ehelyett inkább rólad, lelkem fürdőjéről szeretnék hallani. Igaz, hogy ez sem igaz, mert csókolgatni szeretnélek — nagyon messze vagy és én szomorú vagyok. Szomorú vagyok és fáradt, tengek lengek és botladozom, uj felöltőmnek sem örülök. Nem vagyok tisztában semmivel, sok oktalan dolgot cselekszem; most hogy pénzhez jutottam, virágokat vettem, aztán elkeseredvén innen a harmadik emeletről kidobtam az uccára. Nagyon nehezen megy a levélírás, mert mit is búsítsalak ? Egész sajgó testemmel irigyellek, olyan derűsen fecsegsz összevissza, hogy még én is elmosolyodtam. óh, köd a lelkem, ködben áll a rózsaszál, a rózsaszál. Papagáj-hajnal szállt fölötte, szárnyával hátba is ütötte és ő mosolygott, a balog s amikor csendes este volt levelén megpihent a hold és tüskéin a csillagok. Derengő rózsa, szomorú, derekán [kóró]* szalmakoszorú. Derű, de bú a foglalatja, [szerelmem, örömnek atyja, ki reszketésre született]** * A szögletes zárójelbe tett szó a korábbi változat. Az utóbbit m alá írta a költó, de egyiket sem húzta át. ** Két áthúzott sor.