Fehér Erzsébet szerk.: József Attila válogatott levelezése (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 11. Budapes, 1976)

Levelek

lókkal, de nagyon tévedsz, ha azt hiszed, minden anyagi ellátottságom mellett is, hogy sokkal könnyebb évem volt az utolsó mint a Tied. Ugyanúgy lógtam egészen a legutolsó háromnegyed évig mint te, (mint Lederer-atya mondja ,,élet és öröm szomj óságomtól hajtva") és szörnyen nehezemre esett most összefogni és koncentrálni magam és mégis végigcsináltam. És nem spekuláltam ide-oda mikor már benne voltam, hanem minden felmerülő skrupulust, h. tulajdonképpen most jobb volna ezt vagy azt csinálni és fontosabb és okosabb volna — vagy, hogy mi értelme van az egésznek stb. mind mint kisértést undorral visszalöktem. — Attilkám, édesem, nem igaz, tudom, Neked sokkal de sokkal nehezebb és éhesen nem lehet dolgozni, ha a nagyapám és más kukacoktól rágott öreg zsidók annak idején meg is tudták csinálni. De drágám, ha annyi szegény, az egyetemről kinézett zsidófiú tud magának tanítványt szerezni, mért ne tudnál Te is, ha igazán utánajárnál és akarnál. És annyian lesznek boldogok, ha segitségedre lehetnek kicsit, ha hagyod ós elfogadod, h. kicsit törődjenek veled és megkönnyítsék dolgaidat, annyian szeretnek Téged, igazán nem szabadna panaszkodnod, annyian vannak akiknek még sokkal de sokkal rosszabb és szomorúbb életük van. És ne gondolj folyton tehetségedre és fejlődésedre, sok sokkal érdekesebb dolog is van a világon, hidd el, és csak árt ha folyton erre gondolsz, csöppet sem leszel érdekes a végén, ha mindig csak önmagáddal foglalkoztatod az embereket. És egy szomorú eredménye máris van egocentricitásodnak: oly éretlenül és alapozatlanul gondolkozol és annyira hagyod magad verbális fantáziádtól ide-oda sodorni, hogy az ember nem hinné, hogy ezek egy mégiscsak intelligens 23 éves agy szüleményei. Kis kemény zöld rügy, bújj ki magadból nőjj meg és virulj ki. Mit szólsz, farkaskölyökből már növényi rüggyé degradálódtál, ha ez így megy soká, nemsokára ásvány vagy pmtoplazma leszel. — Attilkám ne haragudj a sok kemény szóért, de muszály kicsit zordnak lenni veled. írásodra én is megtehetném kisded megjegyzéseimet, de éretlenségéhez képest minden egyéb formai és más hiánya annyira eltörpül, hogy szóra sem érdemes. Szeretném ha nem kellene soha keménynek lennem, hanem áhítattal és odaadón imádhatnálak, de hol vagyunk attól? És talán unalmas is volna. Drága kisfiam, légy jó, hozasd rendbe lábadat és ha cipő nem kéne (amit nem hiszek)