Fehér Erzsébet szerk.: József Attila válogatott levelezése (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 11. Budapes, 1976)

Levelek

segédcsapatává válik a bolsevizmusnak imperializmus elleni harcában. A mai imperialista kapitalizmushoz képest a demokrata kapitalizmus, illetőleg közkeletű nyelven s kispolgárok számára szimpatikusabban kifejezve: a polgári demokrácia visszafejlődést jelent. Előre nincs más ut, az intellektuelek számára, mint vagy az egyik vagy a másik fronthoz csatlakozni, egyszerűen azért, mert bármilyen „független jószándékú" is legyen, két lövészárok között gépfegyver tűzben szántani nem lehet, ellenben igenis lehet ilyen munkát végezni az egyes frontok mögött. Hogy az imperializmus semmiféle szabadsághoz nem vezet, azt bizonyítani nem is kell. A bolsevizmus pedig egészen másfajta szabadságot ígér, mint amit eddig ösmertünk. De különben is oly beteg az egész emberiség, hogy ha ez mást nem is hozna, minthogy tervszerű termeléssel és munkabeosztással fizikailag, tehát testileg feljavítja néhány generáción át az emberiséget, akkor is megéri, hogy az imperializmus által lehetetlenné és elvont fogalommá tett szabadság utáni siránkozás helyett aktiv módon résztvegyünk a szabadság tulajdonképpeni elvonói ellen való küzdelemben. Pillanatról pillanatra világosabb, hogy vagy ide vagy oda csatlakozni kell mert még a szabadságért, sőt különösen a szabadságért folyó harcot is csak szervezetten lehet megvívni, mert ha nincsenek a szabadság elnyomására szolgáló szervek, akkor tulajdonképj)en szabadság van. Még az öreg Mózes megmondta, hogy „törvény ellen törvénnyel harcolj", szervezet ellen sőt ha győzni akarunk biztosan, akkor szervezetlenek ellen is szervezetten kell küzdeni. Ez természetesen a szabadságért kiabáló uraktól önfeláldozást, önkéntes áldozatot kíván, azonban, ha oly hülyék, hogy nem látják be ennek a szükségességét, nyomtalanul elsöpri őket a történelem. Sajnos nem pályázhatok arra a bizonyos „Az ifjúság mért hagyja faképnél a szabadságot" c. pályázatra, mert mire megkaptam a lapot, már lejárt. — Cikkeimet nem hiszem, hogy közölnék, erről különben néhány vers kíséretében írok a szerkesztőnek. A Népszavának ennek az opportunista szennyiratnak hogy én valamit küldjek, arról szó sem lehet. Valami „Harcos Énekek" c. antológia jelent meg a Népszava kiadásában, tőlem közöl 6—7 verset — ezekért próbáld meg a péast behajtani. Ha nem fizetnének küldjön nekik Ödön ügyvédi felszólítást. A verse-