Fehér Erzsébet szerk.: József Attila válogatott levelezése (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 11. Budapes, 1976)

Levelek

(Makó, 1927. ápr. 17.) Kedves Attila ! Verseim tehát, — melyeknek elküldését oly kedvesen sürgetted, - sem egy hét, sem két hónap alatt nem kerültek útra. A verselést régen abbahagytam, úgy mint a dohányzást, amelyről szintén letettem most vagy egy hónapja. Egy darabig éreztem még hiányát (az utóbbinak) de aztán szépen hozzászoktam. Pedig tulajdonképpen talán csak magamra szuggeráltam, hogy a dohányzás árt és így nem izlik. Egy hétig minden nap megpróbáltam rágyújtani, és nem izlett. Igy el lehet hagyni szenvedélyeket s lehet, hogy a verselés esetében is sok autoszuggesztió szerepelt. De annyi bizonyos: nem éreztem, hogy múlhatatlan és pótolhatatlan volna, amit irhatok; egy kicsit ugyan mintha emelt volna a költői póz, de nem tudtam teljesen beleadni magamat a verselésbe. Egy versemért se adtam volna oda az életemet. Talán nemcsak fiziológiai, hanem patológiai okának kell lenni, hogy valaki költő legyen. — Sokkal inkább éreztem, hogy magamat fejezem ki az utóbbi években (mert hiszen verseket már 1913 óta nem írok) filozófiai kísérleteimben. — Itt is volt akadály. Sohasem jutottam hozzá mindennapi sok elfoglaltságom mellett, hogy tisztázhassam, miből építették azt a hegyet a szakbeli filozófusok, melyre felülnek, hogy közülünk, mindennapi emberek közül kiemelkedhessenek. Nem volt hozzá időm, s így nem tudtam megállapítani, mulandó-e az anyaga, vagy igazán erőálló s így talán s hegytető maga valóban is nehezen megközelíthető. Ebből láthatod, hogy ennek a munkának is a legelején vagyok s még azt sem tudom, nem csak egy lépést kellene-e tennem, hogy oda jussak ahova akarok s épen mivel ezt sem tudom, nem tehetem meg ezt a lépést. — De évek múlnak s ha az ember harminckilencedik évét járja, felesége és négy gyermeke van, nem találja feltétlenül szükségesnek, hogy az ő minden tollvonására újjászülessék a világ. Elvégre dolgozni kell, kiszabott hétköznapi munkát, s ennek tudata hol lesújt, hol megnyugtat, de állandóan kísér. Csak nagyon fiatal embernek borzasztó ez a kilátás, fiatalnak, aki egyszerre szeretné