Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

keresett magának; én Gyulai Pál lapjában, a Budapesti Szemlében találtam otthont. (Egészen otthonnak nem éreztem.) Erről a kapcsolatomról, a Szemlebeli munkásságomról, szeretnék majd egyetmást elmondani, bár csak lazán függ össze a Nyugat történetével. De mégis egy vonást ad a képhez, melyet a Nyugat előtti időszak irodalmi viszonyairól e tanulmány során felvázolni próbálok. KÖZJÁTÉK A BUDAPESTI SZEMLÉBEN Mikor első írásomat vittem Gyulai Pálhoz - talán 1903ban Sándor főherceg-utcai, vagy mint akkor nevezték: Főherceg Sándor-utcai lakására, Gyulai Pál élete műve már be volt fejezve, és én meglehetősen ismertem ennek szép fejezeteit. Ismertem néhány szép versét, - kis gimnazista, ha látogatók jöttek hozzánk, anyám buzdítására elszavaltam a Pókaynét. Ismertem elbeszélését, Egy régi udvarhúz utolsó gazdáját. Érdekes eposztöredékét, a Bomhányit, jó Vörösmarty-biográfiáját, Katona Bánk bánjáról írt művét, és ismertem és különösen értékeltem, szinte dramaturgiai törvénykönyvnek tekintettem, összegyűjtött drámabírálatait. Tudtam, hogyan végzett a Petőfiutánzókkal, viszont fájdalmasan érintett, hogy épp ily szigorúan bírálta Jászai Mari Elektra-alakítását, pedig Jászait én akkor és azután kivételes tehetségű drámai színésznőnek tartottam. És ami a lefontosabb, tudtam róla, már ti. Gyulairól, hogy Arany János írásai versei és tanulmányai — az ő számára a magyar irodalom esztétikai kánonját jelentették, melyeknek dogmaerejű érvényességét meg nem alkuvóan hirdette. Bizony nagy jelentőséggel bírt az én szememben az is, hogy Petőfi idor sógora volt: Szendrey Júlia testvérhugát bírta feleségül, anélkül azonban, hogy Petőfit személyesen ismerte volna; Gyulai Pál alig volt 22 esztendős, mikor a költő ott esett el a harc mezején. Imponált bátorsága, mellyel Jókai trónját döntögette, kezdő kritikus koromban barátaimmal való levelezésben én is megpróbáltam ezt, nem éppen szerencsésen, mert ugyanakkor, mikor Jókait Gyulai nyomán szigorúan bíráltam, elragadtatással olvastam A tengerszemű hölgyet és a Sárga rózsát. »i2