Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

fölvázolták azokat a társadalmi, politikai és kulturális körülményeket, melyek, szükségszerűen vittek a Nyugat megindításához; portrékat írtak azokról, akik bölcsejénél álltak; az írógenerációról, amely vele nagyranőtt, s mely megművelte, hogy a Nyugat harminchárom éves fennállása folyamán a magyar kultúrtörténet legszebb fejezetét írta meg. Mondom, fölteszem, mert nagy sajnálatomra az előadások kétségtelenül megkapó szava, a tanulmányok analízise nem jutott el hozzám, bár nagyon érdekelt volna, hogy az a generáció, amely mondjuk Illyés Gyula korszaka után fordult érdeklődésével az irodalom felé, hogyan látja a Nyugat jelentőségét, milyen magatartást foglal el a szellemi áramlattal szemben, melynek fő karakterisztikonja a szellem szabadsága volt; az eszmékkel szemben, melyek hajtották, mint a szíj a gépkereket, hogy Ady szólásával éljek. De meg kell mondanom, hogy bár a fiatalabb generáció véleménye leginkább érdekelt — s ez örök Nyugat-vonás —, nem közönyös számomra az sem, hogy az idősebbek hogyan nyilatkoznak a Nyugatról, eszméiről és embereiről, sikereiről, zátonyairól, az időbeli eltávolodás lehetővé tette a magasabb szempontok megkeresését, Érdekel ez, mert érdekel, s mert kíváncsi természetű ember vagyok, s mert a Nyugat ügye olyan közel áll hozzám, nem is helyesen mondom, hogy közel, azt kell mondanom, hogy belenőtt életembe, egy lett velem. Aztán érdekelt volna már azért is, mert e tanulmányok és előadások ismerete bizonnyal számos olyan dolog látására nyitotta volna fel szememet, melyeket nem tudok, vagy nem jól tudok és akkor így gazdagodva, a magam mondanivalóját ehhez igazíthattam volna, kiegészítőn, korrigálón, esetleg polemikusán, — persze szelíden, öregesen, a régi polémiák tüze, bátorsága nélkül, — de ma is épp olyan szeretettel, mint egykoron, életem nagy ügye egy kissé bálványa — iránt. S ha szerepem nem volt olyan jelentékeny, mint eddig hittem, s mint a következőkben föltüntetni igyekszem, akkor is önérzetesen állapítom meg: jelen voltam, Jelen voltam, amikor Osvát Ernő szerkesztésében a Nyugat őse - úgy szoktam mondani: a nagyapja —, a Magyar Géniusz nevű képes hetilap megjelent. 1902-ben volt ez. Osvát Ernő akkoriban valami kis pénzt örökölt, sietett ezt ebbe a remény-