Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Levelek

A helyzet most ez: a meglévő pénzemből megleszek februárius közepéig. Addigra tehát nagyon kérném a Birck Márton honoráriumát. Azzal talán kihúzom március közepéig. Onnan kezdve április közepéig, a mikorra letelik a szabadságom ( szép szabadság ! !) nem tudom, hogyan leszek. De attól aránylag még messze vagyok. Egyszerre dúsgazdag leszek persze, ha kapok néhány száz koronákat az államtól. A folyamodásomat még a maga levelének vétele előtt elküldtem ajánlva, levél kíséretében magának Lippichnek, a ki elutazásom előtt barátságos biztatással bocsátott el. 1200 koronát kértem nagy merészen. De ha csak a felét kapom is meg, boldog leszek. Számítani azonban nem lehet erre. Vak véletlen lesz, ha megkapom. Mindenesetre köszönöm, hogy érdeklődött az ügy iránt, ámbár (szelíden súgva, hogy meg ne ijedjen és dühöngésnek ne higyje megjegyzésemet) azt hiszem, hogy Mariay urat kár volt beleavatni a dologba. Egyáltalán nem szeretném, ha szokott módon híre menne a kunyerálásomnak és Szilágyi Géza úr, a póniló-tulajdonos glosszákat ragasztana hozzája. Mellékelem ehhez a levelemhez a maga 1 koronás bélyegét, a melyre annyi ideig hiába vártam (a folyamodás elküldésével is azért késlekedtem oly sokáig). Lippich talán zokon veszi, tiszteletlenségnek látja, hogy bélyegtelenül küldtem neki a folyamodásomat. Ezért kértem a bélyeget s nem a megleletezéstől féltemben. Most pedig, boosásson meg egy matematikás és üzletszagú kérdést: 155 53 lírát kaptam a Nyugattól. Ez a „Fehér ház" teljes honoráriumát jelenti ? Nyolc ívről volt szó ugyanis (így tudtam a maga leveléből) s ívenként ugy-e 25 koronát fizet a Nyugat ? Egyszerű kérdés ez s akármi lesz reá a válasz, szó nélkül beérem vele. Két nap óta nagy nyugtalanságban vagyok. Patthy megbetegedett, influenzába esett és lázasan fekszik a lakásán majd egy hete. Olasz orvosa szamárnak látszik, a kiben most már ő sem bízik. Szegényt nagyon megviselte eddig is a baja, s aggasztó, hogy az állapota nem akar javulni. Mondhatom, óriási szorongással megyek föl hozzá naponként. A nemes, bájos ember a lelkiismeretemnél is erősebben ösztökélt az Előszó megírására. Ma is, bár három napja nem aludt egy órát sem, azzal fogadott, hogy elhoztam-e az Előszót ? El akarta volna olvasni. Persze hogy nem teljesítettem a kívánságát.