Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Fenyő Miksa írói pályája

szándékai ellenére, Fenyő is a Nyugat-mozgalom forradalmi pozíciójából támadott és védekezett. Mulatságosan dokumentálja ezt a botcsinálta egységet néhány jellemző eset. Fenyő a Horváth János Ady-könyvéről írt bírálatában.

86 Horváth-tal szemben példaként hosszan idézi Lukácsnak azt a tanulmányát, melyet a Nyugat nem érdemesített közlésre

67 (Lukács emlékezete szerint Osvát ellenkezése miatt). És mikor Angyal Dávid a Greguss-jutalomról szóló előadói beszédében a kritikai irodalom áttekintése során csak a konzervatív esszéistákat említi, akkor Fenyő a vele folytatott vitában a méltatlanul mellőzöttek közt Babits, Schöpflin és Szabó Dezső mellett Lukács Györgyöt és Hatvány Lajost is felsorolja, akivel akkor már több mintegy éve szakított a Nyugat,

68 Polémiáiban, legalábbis a Nyugat első korszakában, nyoma sincs annak a taktikus harcmodornak, melyet a Nyugat belső csatáiban megfigyelhettünk. A külső ellenfelekkel folytatott vitákban inkább Ignotus a diplomata. Fenyő néha a nyerseségig őszinte, időnként bántóan goromba. S erre nem elégséges magyarázat az ellenfél nívótlansága. Benne volt ebben a polemikus hévben az is, hogy Fenyő ekkor a Nyugat ügyét saját személyes ügyének is érezte, fenntartás nélkül azonosult vele. De azonosulása nem egy racionálisan kiérlelt és végiggondolt érvrendszeren alapult, hanem azon a meggyőződésen, hogy számára a Nyugat az önmegvalósítás mindennél fontosabb eszköze, minden módon meg kell tehát védeni a külső támadásokkal szemben. Ezért van az, hogy ezeket a polémiákat olvasva gyakran az az érzésünk, hogy egy XX. századi hitvitázó vagdalkozik bennük. Ha sorra vesszük vitapartnereit, azt látjuk, hogy ők, ha nem is személy szerint, de ugyanazok mint akikkel a Figyelőben is szembeszállt: a tanári vaskalaposság hatalmasságai. Tehette ezt most már annál inkább, mivel maga mögött tudott egy másik, sokkal nagyobb súlyú hatalmat: a fejlődő finánctőkét, melynek képviselői látókörüknél és műveltségüknél, s nem utolsósorban érdekeiknél fogva is szívesebben álltak a modern irodalmi törekvések mellé, mint a konzervatív nacionalista szellemű hivatalos irodalom oldalára. Ennek bizonyítására talán elég Hegedűs Lórántnak, a GyOSz ügyvezető igazgatójának Ady-szimpátiáira utalnunk. De nagyon jellemző erre az a konfliktus is, mely a Nyugat és Berzeviezy között zajlott le 1027-ben, ]>edig akkor SM