Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Fenyő Miksa írói pályája

anyagi megszorultság esetén ötperces érvénnyel egy-egy levél vagy dedikáció erejéig. Éppen azért, mert a Nyugatot saját lapjának tudta, nem csinált belőle titkot, hogy rossz néven veszi, ha nem közlik egy-egy írását, ha nem méltatják kritikára versesköteteit, ha a Nyugatban burkolt bántások érik vagy ha a Nyugat nem áll mellé a kívülről jövő otromba támadások ellen. Osvát sem volt könnyű természet. Köztudomás szerint nem tűrt beleszólást sem a szerkesztés elveibe, sem gyakorlatába. Ady írásait is több ízben közölhetetlennek minősítette. A költő sértődöttségében gyakran nyers volt és bántó. Ilyenkor Fenyő közvetített, egyeztetett, és abból a megfontolásból, hogy a Nyugat nem lehet meg Ady nélkül, de Adynak is szüksége van a Nyugatra, a legváltozatosabb módokon, néha bizony nála szokatlanul kemény hangon, lefegyverezte a lázadót. Ady látszólag hálás volt ezekért a békítésekért, nemegyszer nyugtázta is leveleiben: „Téged tartalak a legbeszámíthatóbb s legjobb embernek a bandából."

49 De azt is tudta, hogy ezek a kisebb-nagyobb afférok többnyire elvi ellentétekből és nem ízlésbeli eltérésekből vagy akár az ő rossz idegállapotából fakadnak csupán, amint ezt a békéltető bölcsesség szuggerálni próbálta. És mert a béke mindig csak a felületen állt helyre, Ady ingerültsége is mindig újra és újra fellobbant. Ezek a lappangó elvi ellentétek, mint tudjuk, kétszer ki is robbantak. Egyszer az ismert duk-duk affér során, három év múlva pedig az irodalompolitika vitában. Mindkettőben arról volt szó, hogy a Nyugat vezérkara csak félig és hallgatólagosan vállalta az irodalmi forradalmat. Azon az állásponton volt, hogy a Nyugat nem a régivel szembehelyezkedő forradalmi mozgalom, melynek sajátos irodalomfelfogása és határozott céljai vannak, hanem olyan szabad fórum, melyben az új irodalom is szóhoz juthat a többi mellett. A Nyugatot tehát saját esztétikai színvonalára gondosan ügyelve, a teljes irodalmi szabadság jegyében meg lehet nyitni az egész magyar irodalom, akár a konzervatív irányzatok előtt is. Ady és átmeneti szövetségesei (az irodalompolitika vitában pl. Hatvány) viszont végig akarta vinni az irodalmi forradalmat, és károsnak tartott mindenfajta felhigítást, akár a konzervatívokkal, akár az új kísérletezőkkel. Az altalános taktika mindkét esetben azonos volt: személyes kérdéssé devalválni az elvi ellentéteket, és úgy elsimítani, hogy