Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

(-saládot írt meg, talán azt, ahol nevelősködött, de olyan káprázatosan élőén, egyetlen hamis hang nélkül, hogy az olvasó valósággal a grófi család asztalánál ül, figyeli beszédjüket és mozdulataitette , hogy őt érdeklik az olyan írások, melyek az abessziniaiakról, csuvasokról, cigányokról, meg kubikusokról, bádogosokról szólnak, hogyne érdekelné az arisztokraták élete. Ahogy élnek, beszélnek, vacsorára felvonulnak, az asztalnál rangjukhoz illő sorban elhelyezkednek, egyesek kiköpik a szőlő magvát, mások maggal eszik meg s így tovább. (Szereti az ilyen groteszk mondásokkal jelezni minden regényességtől való idegenkedését. Az egyiptomi íródeákban, melyben háromezer év előtti életéből mond el csodálatos dolgokat, amikor ő Izisz papjainak segédlelkésze volt, maga is egyiptomi, egy bűnügy kapcsán a főpap kédésére, hogy hol született, azt feleli: Apóst agon. Olyan város nincs, mondja a kihallgató főpap.) Küzdelmes élete volt, s küzdelmes élete volt mindenkinek, kik körötte éltek. Édesanyjának, kit írásaiban némi tartózkodással kezel; nagyanyjának, kit gyöngéden szeretett, bár nem helyeselte, hogy a zsidó boltosasszonynak ,,kezétcsokolom"-mal köszont, küzdelmes élete volt egész faj tájának, anélkül, hogy valaha is arra gondolt volna, hogy sorsukat valamely politikai közösségbe való beállással tudná megjavítani. Megírni tudta. És ennek a küzdelmes életnek haszonélvezőit a háziúrban, a bankárban, a földesúrban, az úri politikusban s ezek bérszolgáiban látta s írta meg kegyetlen erővel. De reformer nem volt; én legalább egyetlen írásából sem olvastam ki egy jobb világ reménységét, pláne ennek kitervelését. Reménytelenség ömlött el írásain s adott különös amint művének; humor volt bennük, megkapóan groteszk, de derű, mint Móriczban, nem volt. Hogv is lett volna, mikor ezen a világon nem lehet segíteni, a gazdagokon azért nem, mert gazdagok, a szegén veken azért nem, mert szegények, s mert az ember olyan amilyen, ő nem tehet mást, mint, hogy elmondja, amit lát, úgy ahogy látja, bűvészkedés, művészkedés nélkül, hogy aztán mi lesz, nem az ő dolga. Diagnoszta. Nincs is tendenciája írásainak; ő maga forradalmár minden igaz író az —, de soha nem gondol arra, hogy forradalomra biztasson, vagy akár forradalmi példákkal példázzon. Két nekrológot juttattak el hozzám: otthon jelentek meg. Bánffy Miklós regényét ismer-