Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

Összeállítottam magamnak egy szép, reprezentatív Schöpflin kötetet megírandó tanulmányom számára; egy korban, melyre nagyon áll hány emberöltő óta áll? Ady sokat idézett mondása: egész világ szőttje kibomlott, a Schöpf linkötet rendet, okosságot, igazságtevést jelentene. Amikor fiát az Eötvös kollégiumi összeesküvés miatt letartóztatták, hozzám jött. Le volt törve. Országgyűlési képviselő voltam akkor, azt hihette, hogy tudok valamit tenni ügyében. El is jártam a rendőrségnél, eredménytelenül: Hetényi nem engedhette ki ezt a zsákmányt kezéből. A bíróság, ha jól tudom, megértőbb volt. Viszont Aladár, bármi volt is akkor politikai meggyőződése, éppen nem igyekezett a hősi apa pózát magára ölteni. Ismétlem, le volt törve és aztán, minthogy nem volt módja, hogy kedvezőbbre fordítsa fia ügyét, kedvetlen filozófiával nézte a fejleményeket. Mit is tehett mást? Volt egyszer valami közöttünk, nem is harag, hanem elkedvetlenedés; úgy írom ide, ahogy annak idején naplómban megírtam. Nácibujdosásom idején volt, mikor új búvóhely után kellett néznem. Schöpflinékre gondoltunk, mert nemcsak Aladárral voltam szíves baráti viszonyban, hanem Irénkével is. Naplómban 1944. november 3-iki kelettel ez áll: ,,Ria tegnap Schöpflinéket kereste fel (nyomtatásban csak S betűvel jeleztem), hogy tán engem befogadnának, ötszobás lakásuk van, cselédjük nincs, alkalmas búvóhely lett volna az oroszok bejöveteléig. Nem fogadtak be. Schöpflin beteg ember, őt izgatná a dolog; a házmester nyilas; nem tehetik; már több effajta kéréssel jöttek hozzájuk, mindet visszautasították. Mindezt Schöpflin mondotta el, mert Schöpflinne visszavonult, nem is mutatkozott többet. Az ember, ha bajban van, hajlandó mindenkit hitványnak bélyegezni, aki bajában nem jön segítségére, így voltam én is igazságtalan Schöpflinnel szemben, aki valóban súlyosan beteg, s akinek minden izgalom megárthat. Rögtön kicsinyesen eszembe jutott egyik-másik szolgálat, amit én tettem neki, de nagyon hamar leintettem magamat: amit én ma kérek tőle, toloncházat, internálást s egy beteg ember számára a halált jelentheti: nem lehet a két dolgot összehasonlítani. Végtelenül sajnálom, hogy az üldözöttekhez tartozva, nincs módom kitapasztalni, hogyan viselkednék én, ha ma olyan