Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)
Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről
fordítások nyelv botlásairól, vagy arról, BOgy Mátyás király uralkodása milyen nemzeti szerencsétlenség volt, s ha valakinek megjegyzésében a jó magyarság szempontjából hibát fedezett föl, rászólt, akadozó nyelvvel: úgy látszik uram, ön nem eléggé nyeregbiztos a magyar nyelvben. Bámulni lehetett tehetségét és szánni esettségét. Egyszer betegségében meglátogattam lakásán. Lesújtó nyomor volt, amit ott látnom kellett. Ha van emberi felelősség, hát e nyomorúságórt bizonnyal vádolni lehet Cholnoky Viktort, de még inkább a társadalmat. mely az író iránt csak akkor kezdett valami érdeklődést mutatni, ha a hatalom fémjelezte. Cholnokyt és társait nem fémjelezte. „Sehol több tehetség nem pusztul el, mint Magyarországon", sóhajt föl Osvát Ernő az idézett Motír»umok-c'\kkben. Cholnoky a legtehetségesebbek közül való volt. Előbb, hogy képet próbáltam írni róla, láttam, hogy milyen reménytelen kísérlet ez, holott így belül, magamban nagyon él alakja. „Előkelő" mondottam és mondhattam volna ..disztingvált", „különös", „gazdag fantáziájú" s még néhányat abból az egy tucat jelzőből, melyeknek szegényes szótára ilyen elemzéseknél rendelkezésemre áll. H ál isten, hogy nem esztétikai tanulmányt írok írókról és műveikről, hanem csak emlékezéseket, együtt eltöltött órák benyomásait, egy hangot, egy-egy mozdulatot. Szavaikat idézem, ahogy akkor hatottak rám, vagy ahogy azóta az emlékezet holdudvarával körülölelte őket. Vannak még néhányan, kikről emlékeim vannak s kikre nagyon érdemes emlékezni, nekem is, másoknak is. Sajnos ebben a kötetben már nem jut számukra hely. De múlhat ez egy ilyen technikai nehézségen? Mint mozikban szokták, ahol a legközelebb színrekerülő tilmszenzációnak egy-egy mutatós jelenetét vászonra vetítik, hadd vázolom én is fel a következőkben az eljövendő kötet egyes fejezeteit, ahogy azokat emlékezetből, gyér jegyzetekből összeállítottam, s ha néha küzdenem kell az érzéssel, hogy fölösleges munkát végzek, hadd biztatom magamat Comte mondásával: „les morts gouvernent les vivants" a holtak az urak. Szomory Dezső. Azzal a néhány sorral kezdem, amit Szomory a Babits-emlékkönyvbe írt: „Hosszú évekig, boldogabb