Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

ember aztán örül, hogv másoknál is, nála fiatalabbaknál, ilyen fogyatkozást konstatálhat. Vigasztaló látni, hogy Gellért Oszkár memóriája sem sokkal különb. így például ő, úgy látszik, egyáltalán nem emlékszik arra, hogy éveken át sűrűn megjelent gyáros barátaimnál, hogy a Nyugat számára közgyűlési átalányt vagy hirdetést vegyen föl. Mért nem figyelmeztetett arra, hogy ez sem hozzá, sem a Nyugathoz nem méltó dolog ? Meleg hangú ajánló leveleket vitt tőlem ezekhez a barátokhoz, s eljárásainak a legtöbbször volt is eredménye, noha senki nem tekintette a Nyugatot hirdetési orgánumnak. A Nyugatnak haszna volt ebből, és én úgy tudtam, hogy a Nyugat fennmaradását Gellért Oszkár is fontosnak vélte. Nem azért, mert valami szerény egzisztenciát is jelentett számára, hanem mert az irodalom ügye az ő ügye is voll Meghiszem, hogy az ilyen eljárások nem okoztak örömet neki, bár éppen a legnagyobb vállalatok vezetői vele nem mint hirdetési ügynökkel álltak szóba, hanem mint megbecsült íróval, de hát nagyon fájhatott neki ez, ha még 30 40 év után is referáló szavain áttör keserűsége, ellenem. Ilyen szellemben emlékezik a bankettről, melyet a Nyugat tíz esztendei fennállása alkalmából rendeztek, s azt írja: „jellemző, hogy az ünnepi vacsorán Fenyő és Ignotus Adyt és Babitsot két nagytőkés közé ültette". Meg is nevezi ezt a két nagytőkést : Chorin és Kornfeld. Hát igen, lehet hogy én ültettem, lehet, hogv más, nem fontos, de „közé" a két írói senki nem ültethette, mert két nagytőkés nem is volt ott, csak egy: Kornfeld Móric. Az igaz, hogy Gellért ezt látván odajött hozzám és hevesen tiltakozott a nagytőkés jelenléte ellen, s mikor én hivatkozva részvénytöbbségemre, tiltakozását elutasítottam, achillesi haraggal otthagyta a bankettet.* Ha van valami jellemző ebben a hajánál előráneigált dologban, akkor az inkább Gellértre jellemző, aki tudta azt, hogy Kornfeld Móric mindig milyen szíves volt a Nyugathoz, és hogy különösen a nagybeteg Adyt milyen tekintélyes összeggel támogatta. Ezt tudta Osvát, tudta Gellért, s ha akkor nem, hát később Ady Lajos könyvéből, s most mégis fel van háborodva. Ady hálás volt; elküldte Kornfeldnének, kedves levéllel, Emlékezés egy nyáréjazakára kéziratát, de nehogv emiatt Gellért megvonja kegyét Adytól. *Tén mondanom sem kell, hoirv M móka.