Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

költőt, kereste barátságát s ha együtt voltak, kedves, figyelmes volt hozzá, egy gyöngéd bátya, ki jó szívvel néz tehetséges fiatalabb társára. Ady verse Babits Mihály könyve — őszinte, szerető írás. Ady részén ebben a viszonyban nem is volt hiba. Babitsnak viszont kezdettől fogva volt egy félelme. Hogy őt a közvélemény esetleg besorozza Ady iskolájába, — rosszhiszeműen vagy jóhiszeműen Ady-utánzónak tarthatják, sőt élhetett benne az a gyanakvás is, hogy Ady barátságos közeledése is ilyesfajta szándékot takar. Ez utóbbira nézve semmi bizonyítékom nincs, mint az a nagyon rezervált magatartás, mellyel Babits Ady őszinte baráti közeledésére reagált. Nem tudom, megjelent-e otthon a Babits Kosztolányi levelezés, melynek kiadásán Babits Mihályné és Kosztolányi Dezsőné 1946-ban együtt dolgoztak. Babits Ilonka annak idején közölte velem, hogy aggályai vannak a levelek közlése ellen, mert egy egész sor Ady-ellenes nyilatkozat van bennük. Ez nem lehet akadály, mondottam. Föl kell tennem, hogy ami ilyen nyilatkozat van a levelekben, az Ady költészetének értékelésére vonatkozik, hiszen személyes viszonyuk vele akkor még nem volt, 19-20 évesek lehettek. De mondom, nem tudom; Babits első nyilatkozata azonban, a Nyugat Ady-számában, e tekintetben nem igen hagyott kételyt. Azt írta: ,,Adyt sohasem utánoztam, Adyt személyesen nem ismerem, Adynak irányát nem vallom, mert egyáltalán semmi költői irányt nem vallok." Önérzetes nyilatkozat és en-garde-állás, és ebben a poziturában Adyval szemben végig megmaradt, ha nem is tartotta szükségesnek, hogy újból leszögezze. Még érdekes essay-je is Petőfi és Arany a Nyugat 1910-es évfolyamában, lényegében ilyen distanciálás volt Adytól. Ne tartsa őt senki Ady-epigonnak. Viszont ami Ady költészetének értékelését illeti, ebben semmiféle emóciónak nem engedett helyet: itt győzött művészi meggyőződése, hozzáértése és páratlan becsületessége. Itt erősebb volt önmagánál. „Ady a világirodalom egyik legnagyobb költője; Ady egyszersmind a magyar nemzet egyik legméltóbb büszkesége is", ezt írta róla és vallotta élete végéig. 1930-ban azt írja: „átvonulása közöttünk olyan volt, mint az igazi császáré, ki aranyakat szór a nép közé minden lépésénél". S később ugyanebben a cikkében egy metafora keretében „a vég12* 179