Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

táviratot olvasva azt mondja: de hisz akkor vége a regénynek ! És Móricz nem helyesbítette ezt a verziót, így jött volna a Nyugatban? Mert mikor a könyvkiadást csinálta, más véget adott. Egyetlenegyszer volt, pillanatnyilag, zavar barátságunkban. A náci-időkben történt 1940 vagy 41-ben , hogy Móricz egyik cikkében ezt a szót használta „élettér" a nácihódítás fedőkifejezését. Cikket írtam erről, egy fájó sóhajt, olyasvalamit hogy hová jutottunk, ha Móricz Zsigmond nem restelli ezt a szót használni: élettér. Az Esti Kurírban írtam. (Vagy neki írtam volna meg levélben?) Eljött hozzám meghatottan szorongatta kezemet: igazad van, mondotta, hová jutottunk, milyen fertőzés ez, nem lehet eléggé óvakodni. „Képzeld csak el" mondotta rezignációval „szegény X. Y., esetét" egy közös jóbarátunkat nevezte meg, baloldali derék embert, fajmagyart „akit lányai szutytyongatnak, hogy járjon utána, ők elhalt édesanyjuk révén kétségtelenül német származásúak". „Pestis ez 1" ismételte. Nem, Móricz Zsigmondnak semmi szüksége nem volt az önigazolásra. Minden írása, minden vonatkozásban igazolta. Az Életem regényének, amit 1938 folyamán írt és 1939-ben jelent meg, van egy fejezete, az utolsóelőtti, melynek címe „Lebicskázva". „A zsidó tragédiát írtam meg benne", mondotta nekem Móricz. Arról szól, hogy mért kellett Móriczéknak Prügy községből és a prilgyi hajlékból menekülniök. Egy nap így beszélték Prügyön Móriczék egy vagyonos rokona nyulat küldött nekik ajándékba, amit jóízűen elfogyasztottak. Az ajándék egy cica volt, legalább is így terjesztette el Prügy ön az ajándékozó rokon. Innen eredt a gúnynév, amit az faluban édesapjára ráragasztottak „Cic móric" - s ami — mondja az író „egész életre összetörte önérzetét". Soha még ezt a szót leírni nem tudta. „Hatvanéves koromig ma vagyok először oly bátor, (mikor) egy egész népfajnak, idegennek, ellenségnek, embernek, s nekem barátomnak ma hozzák meg végítéletét ezen az alapon, ahogy édesapámat s vele engem is, az ártatlant és ártalmatlant s egész családunkat, gyerekeket és vérrokonokat örökre lehetetlenné tettek abban a faluban. DCÍC móric* s el kellett magunkat szánni a halálra, az erkölcsi halálra, a kiközösíttetésre, a számkivetésre: ezért kellett elbujdosni a faluból, ki kellett vándorolni, hogy ne halljuk többet a kórust, öregek és fiatalok, gyermekek és aggastyánok röhögve,