Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

•em Bráwnr, Bem Fenyő Miksa, sem a köréjük csoportosuló ádáz imádók és ádáz kárhoztatok kis serege nem döntheti el többé". Ehhez a tételhez fűzi Zsilinszky Endre következtetéseit, megállapítván, hogy Szász Károly és Fenyő Miksa „egyformán vétkesek benne, hogy ma nem az igazi, az egész, a magyar Ady (az aláhúzás Zsilinszkytől való) áll a magyar közvélemény szemei előtt", hanem az az Ady, kiben ,,a radikális-szocialista ideológia talán az egyetlen ráragadt idegenség". Szász Károlyék egyedül ezt látták meg Ady-ban; Fenyő Miksáék ,,a beléjük idegződött évezredes tehetség-tisztelettel... felismerték Ady-ban a zsenit", de fölismerték azt is, hogy ,,az Ady ban forrongó ős hajlam a lelki anarchiára fejleszthető benne, és alaposan kihasználható a történelmi Magyarország elgyöngült nemzeti társadalmának további szétmállasztásához". Zsilinszky Endrét akkor még személyesen nem ismertem; amit róla tudtam, ami írását olvastam szenvedélyes antiszemita ízű, nacionalista cikkeket, nem éppen rokonszenves színben mutatták alakját. De meg kell mondanom, s ez nem uté)lagos bölcsesség , hogy dacára tétele nyilvánvaló hamisságának, úgy ereztem, hogy tollát nem annyira konok pártosság, mint inkább szenvedélyes, elfogult igazságkeresés irányítja; talán nem lesz haszontalan kísérlet, ha más nyelven szólok hozzá, mint ezt Rákosi Jenőékkel tettük. Mert hiszen hálás téma lett volna Zsilinszky cikkével a Nyugatban szembeszállni; de épp azzal az emberrel tegyem, ki magyar részről, s ez nála természetesen fajmagyart jelentett, vallja Adyról ugyanazt, amit mi húsz esztendeje vallunk, hogy „fajának, nemzetének sorsán, előre látott vesztén tépelődő zseni" s hogy boldognak kell lennünk, hogy a magyar láp „olyan mesébeillő gyönyörű virágnak adott életet, amilyen Ady Endre volt". Nem, ilyen hangot nem hallottunk eddig a jobboldalról, s ha annak idején nyereségnek tartottuk, hogy Hegedűs Lóránt merte idézni a képviselőházban Ady sorait „fölszállott a páva a vármegye-házra...", mért elidegeníteni valakit, aki ilyen igazán áll az egész Ady mellé. A közélet megbecsült embere hódol Adynak, nincs jogom személves sértődöttségből polemikus írással a nyilvánosság előtt szembeszállni valamelyik hamis tételével, s belekényszeríteni ezzel egy irtóbb táborba, melynek jelei akkor fenyegetően mutatkoztak. 1H2