Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

Beöthy Zsolt fogadatlan prókátorának, akinek különben ez a néhány sor elindul. Kedves Herczeg Ferenc úr, ha akarja, én önt átadom, átadhatom azok szeretetének, akik az ön írásait kedvelik. Azonban ön egy lovagias, sőt párbajos ember, tehát (bár kitérni betegen sem kívánnék az Ön sváb bátorsága elől) megérti, hogy lázadozom. Tanítsa ön Tiszát, milyen ruhájában nem illik az utcán járni s Farkas Pálomat, hogy nem muszáj írni. De abban a pillanatban, amikor Ön egy revühatalmú Rákosi Jenő akar lenni, s pláne egy kis keresztes hadjáratot próbál indítani, figyelmébe ajánlom azt, ahonnan jött: Versec vidékén az ember vagy hivatalnok lesz vagy pán-sváb, de ha Herczeg Ferenc lesz, legalább jó Herczeg Ferenc lesz, mert, uram, az Ön neve a Gyurkovics-nénik óta fogalom. Pár héttel ezelőtt a Rákosi Jenő Sebestyénjét akartam orron verni, mikor nem kóser kezével a Babits Mihály gyönyörű és nemes Dante-fordításához olyan, de olyan világosan célzatos ostobasággal nyúlt. Ez Sebestyén úr örömére, aki igazán most már több szót nem érdemel, elmaradt, s most egyenesen Herczeg úrhoz lehet beszélni. Hát képviselő úr, úgy is, mint a magyar Mikszáth, nyilván méltóztatik újság-lapokat is olvasni. Hallhatott a Bonnot-ügyről is talán, mely nekem kivételesen kedves, ha Franciaországból szépen s okosan ültetjük át. Ugy valahogyan, ahogyan az ön hírhedt vagy híres vezére kívánja gesztiesen a haladást. Én irodalmi Bonnot-kat kívánok magunknak, s nem a magam és kartársaim érdekében, kikkel szemben önök az ifjabbak és tehetségtelenebbek szerelmét vállalták. De naivan, gyermekesen: az Irodalom nevében kívánom, hogy az Önök zsebrák-hadja a levegőbe repüljön, de dinamittal, tehát igazán. Nem hiszem, hogy eljöjjenek e megjelesült Bonnot-ok, de azt tudom, hogy Herczeg Ferencet ma már csak az szereti, aki nem tudja, miről van szó vagy aki szégyenkezve hallgat. Örüljenek az urak, hogy mandátumuk, katedrájuk, mindenük van, örüljenek, hogy kissé szennyesek, kissé piszkosak, boldogak. Örüljenek az urak, hogy Magyarországon élnek, ahol még a betfitudó gróf is hagyományból íródeákot tart, de bántani, piszkolódni, hencegni ne tessék. Ady Endre.