Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)
Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről
vaao Beöthy Zsolt mellett, kinek egész tudományos munkássága feljogosít bennünket erre ha véletlenül ez az ember, aki a maga vakondok látóköréből igen komoly és sokaknak szent dolgokról mondja el kijelentéseit (olyan nyelven, mely irodalmunk vaskorszakára emlékeztet,) nem látná el az irodalomtörténet egyetemi katedráját. Ez a szomorú tény kötelez. Beöthy Zsoltnak a tudományos irodalomról, ez irodalomnak az utolsó tíz esztendőben való fejlődéséről, legkiemelkedőbb és a magyar szellemre legjellegzetesebb mozzanatairól kellene beszámolnia. Az eszmékről, melyek e fejlődésnek motorjai voltak, az eredményekről, melyek a magyar tudományos munkát a nyugateurópai tudományos munkásság komoly tényezőjévé avatják. Tagadhatatlanul szép téma, csak éppen tudni kellene egyetmást, komoly érdeklődéssel maga körül tekinteni, megértéssel a látottakat összefoglalni . . . egy kissé megemberelni magát. Beöthy Zsolt ellenben előráncigalja a nagyon tiszteletreméltó és bizonyára nem is érdemetlen Herman Ottót és ennek tudományos működését ,,mint az igazi magyar tudós grandiózus képét" állítja elénk. A beállításon azonnal megérzik, hogy ez a probléma nem sok nyugtalan éjszakát okozott Beöthy Zsoltnak, nem is igen érezte problémának, inkább rébusznak, melyet graciózus könnyedséggel, tanárhoz illő csalhatatlansággal kell megfejtenie. És megfejti. Fejének egyetlen mozdulata nélkül. Aminthogy ugyanilyen könnyedséggel állapítja meg, hogy a regény: Herczeg Ferenc, a dráma és novella: Molnár Ferenc, a költészet Kozma Andor. Ez az, ami az utolsó tíz esztendőben eseményszámba megy. Semmi értelme nincs és jó ízlésem is lázadoz ellene, hogy avégből, hogy Beöthy Zsolt nyilatkozatának ürességét, szempontjainak hitványságát demonstráljam, egy rövid polémia (vagy inkább: rendreutasítás) keretében próbáljam értékelni Herczeg Ferenc, Kozma Andor és Molnár Ferenc irodalmi munkásságát. Bizonyos általános szempontok megállapítását azonban nem mellőzhetem, elvégre fel kell tennem, hogy ez a három magyar író, kiknek munkásságát magam is irodalmunk nyereségének tartom, némi kényelmetlen érzéssel, benső bosszankodással a jóízlés által passzivitásra kárhoztatva fogadta ezeket az irodalomtöréneti megállapításokat. Mit szóljunk ahhoz, hogy Beöthy Zsolt a regényirodalomig