Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

tanulni a levelek nyelvét, s ebben ne zavarjon bennünket, hogy a levelekben néha idegenül hat a „rapszodikus Ady-líra", a szánalomkeltés túlzott keresése s nem utolsó sorban az olyanfajta túlzások, mint azt a Zsukának küldött levelekben is láttuk. Nagyon hajlok a föltevésre, hogy Ady az ilyen túlzásokkal hitelét akarta venni magasztalásainak, vagy legalább is jelentőségükben leszállítani. Az ilyen magasztalás gyakran nem volt őszinte, de talán nem is nagyon bánta, ha a másik észreveszi, hogy nem őszinte. Mindez be kell vallanom lélektani kísérletezés s majdnem reménytelen kísérlet, lévén, hogy a vesékbe-látás tudományát az Úristen önmagának tartotta fenn. Milyen emlékemet idézzem ínég? Arra a Botticelli festményre gondolok, amelyen egy kis fiú lapáttal igyekszik a tenr ger felé, hogy kimerítse, tán Szent Ágoston metaforája. Vajon érdekes az, hogy művelt volt-e vagy sem ? A szó magte értelmében irodalmi műveltsége nehezen vethető össze Babits• val, s mégis Ady a maga kisebb olvasottságát, milyen imponálón tudta feldúsítani, páratlan intelligenciája, mélyrehatókor r deklődése ós megértő képessége révén. Szenvedélyes újságolvasó volt; leginkább a politika érdekelte, de érdekelték az irodalmi hírek is, pletykák, napihírek, minden. Idegen nyelveket nem tudott; franciául annyit- megtanult, hogy francia lapokat jól olvashatóit, de már fordításait franciából Léda segítségé vei m ívelte. A legendának, hogy egy kereskedelmi kongresszuson a magyar delegátus helyett felszólalt, csak az lehet a/ alapja, hogy Ady Diósiék segítségével megírt egy rövidke* hozzászólást, s azt felolvasta. Szerette, hogy a Nyugat sokat foglalkozik francia irodalmi, politikai dolgokkal, amit kifogásolt, nem is a Nyugatnál, hanem a Figyelőnél, az a német kultúrával való foglalkozás volt. Nem volt annyira germanofób, inint Zsilinszky Endre, de nehezen bírta őket. Egy este valamelyik tabáni kocsmában voltunk együtt, ahol citerások játszottak. Ady nem volt becsípve, de már jókedvű volt, odaintette prímásukat: ,,húzz nekem valami jó büdös sváb nótát!" szólt rá keményen, s hamisan felénk hunyorgott. De Goethe Tojójának megkegyelmezett. Tán még Zilahon olvasta nyilván fordításban s nagyon beesülte. A géniusz alakja, ki sehol sincs otthon, ragadhatta meg.