Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)
Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről
Ady állítólagos lázadása nem is lázadás. „Ravasz kicsi emberek belém kapaszkodhatnak, mert türelmes vagyok és egy kicsit élhetetlen, de oka ennek sem vagyok. Melanéziában van egy duk-duk nevű társaság, afféle ősformájú szabadkőművesség, ahol a vezér ritkán tudja meg, hogy ő a vezér. Talán ilyen vezér lehetek én ugyanakkor, mikor a régi hasonszőrű magyarokkal való közösségemet jobban érzem, mint ember valaha érezhette". „Hülye cikk volt" írja az afférról Ady Lédának, már néhány nap múlva, de ugyanakkor tetszelegve aláhúzza, hogy egy értelem mégis volt benne: „egy légió ember az én élhetetlenségem révén akar megélni az én zsenimből". Hiszem, hogy Lédának ez elegendő magyarázat volt, de nem hiszem, hogy önmaga előtt elegendő volt ez. Ady barátai előtt semmiesetre, akik ha meg is gyanúsították őt azzal, hogy a hasonszőrű magyarok révén inkább reméli a díszthozó érvényesülést s a hivatalos halhatatlanságot, mégsem látták világosan tettének indító okait. A cikk körül nem is lett volna semmi kavarodás — legföljebb sértődöttség a Holnap köreiben , ha Ady ezt az írását a Nyugatban közli. De ha meggondoljuk, hogy a cikk Ady barátainak tudta nélkül, Herczeg Ferenc lapjában jelent meg, akinek neve Rákosi Jenőével együtt úgyszólván hadi jelszava volt a Nyugattal s első sorban Adyval hadakozó irodalmi és politikai köröknek, meg lehet érteni az izgalmat, amit ez a Nyugat táborában okozott. Próbáltuk magunkat félrevezetni és Ady eljárását a genus irritabile vatum igéjével magyarázni. Próbáltuk elhitetni magunkkal, hogy Ady, aki a Holnap kötetben együtt jelent meg hat ismeretlen íróval, mert akkor még a köztük levő Babits is ismeretlen volt, megbánta ezt az együttes felvonulást, mely együttes elbírálást jelentett, mint ahogy azt Rákosi Jenő a Holnapról írt kritikájában érthetően művelte. Ez az egyfazékba dobatás Ady önérzete ellen volt. ö már akkor is joggal mondhatta: én nem vagyok ez és ez az ember, én Ady Endre vagyok. Próbáltuk így magyarázni kiállását, de sehogy sem ment. Kénytelenek voltunk azt a magyarázatot elfogadni, amit az ellentábor hangoztatott, hogy Ady szakítani kíván a Nyugattal, mely a maga presztízse végett a nyakába esimpeszkedett. Lehet, hogy Ady gondolt is erre, hisz tudnia kellett, hogy