Vezér Erzsébet szerk.: Feljegyzések és levelek a Nyugatról (Új Magyar Múzeum. Irodalmi dokumentumok gyűjteménye 10. Budapes, 1975)

Följegyzések a Nyugat folyóiratról és környékéről

mószettudományos alapon, akár anélkül, kétségbevonhatatlanul igaz, több mint negyven év múlt el, és senki de senki nem vonhatja kétségbe Ady primátusságát, még a politikailag legelfogultabb kritikus sem. Magáról a Hatvány Osvát afférról röviden írok; otthon úgy látom, sokat és alaposan foglalkoztak vele. Érdekes, amit erről Hatvány ír Kaffka Margit szerepével kapcsolatban. Azt írja: hogy Kaffka Osvátot mint szerkesztőjét és fölfedezőjét szerelemmel szerette. „Fölöttébb elkomorult —, hogy úgy mondjam elmérgesedett viszony lehetett, mert Margit sohasem szűnt meg szemrehányó keserűséggel azt a délutánt emlegetni, amikor Osvát még néhány virágszálat vetett az ablakába s e végbúcsú után sosem mutatkozott nála többé. Margit azért volt asszony s épfienséggel íróasszony, hogy kedvesének hűtlensége olyan bosszúra szítsa, amelynek eszközéül történetesen épp e sorok íróját szemelte ki. Mert addig adta nekem elő, hogy Osvát körében mi minden rosszat beszéltek rólam, míg föl nem bontotta a nyugatosok belbékéjét. Ennek a heves sajtóvitával s Osvát és köztem lezajlott párbajjal járó tragikogroteszk hercehurcának folytatása azonban, melyre a magyar irodalom központi folyóirata, csekély hija, ráment, Margit asszony négy falán kívül játszódott le." Az én szerepem pártos volt s bár szerettem volna a békés elintézést, kezdettől fogva Osvát mellett álltam. Az ügy befejezése után Hatvány Lajos édesapja, Hatvány Sándor, aki nekem a GyOSz-nál mindenható főnököm volt, kitűnő ember, hivatott engem s megkérdezte: „Also wie war das, Fenyő?" Én elmondottam az affér keletkezésének okait, s próbáltam megmagyarázni a magam álláspontját. Figyelemmel hallgatott meg s aztán, hogy befejeztem, kissé elgondolkozott s azt mondta: „Wissen Sie Fenyő, der Laci wird Ihnen das nie verzeihen!" (Laci ezt magának soha nem fogja megbocsátani.) Hogy arra gondolt-e, mikor ezt mondotta, hogy GyOSz-beli állásomat akkor másodtitkár voltam részben Hatvány Lajosnak köszönhettem, nem tudom. Annyi tény, soha Hatvány Sándor részéről a legkisebb jelét sem láttam annak, hogy ő ebből az én viselkedésemből bármi konzekvenciát is akarna levonni. Szíves volt hozzám mindvégig; közgazdasági tudásom épp oly kevéssé imponált neki azután, mint azelőtt. Az apai jóslat viszont igaz-