Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)
Agárdi Péter: A szocializmus mint költészet
Kritikatörténeti megközelítés E munka láthatatlan főszereplője tehát József Attila. De nem műveit, költői fejlődését vizsgáljuk elsősorban, hanem lírája, világképe értelmezésének történetét. Viszonylag keveset foglalkozott eddig a magyar irodalomtörténetirás ilyen szempontból József Attilával. Jóllehet közvetett ez a szempont: talán sikerül a 30-as évek irodalmi összefüggéseinek, József Attila jelentőségének néhány fontos mozzanatára az eddigieknél hangsúlyosabban is rámutatni. Mindenekelőtt azonban egy tervezett kritikatörténeti cikksorozathoz (esetleg monográfiához) szánt előtanulmány ez a dolgozat; szempontjait, felépítését is már ehhez a célkitűzéshez igazítja. A rendező elvet nem József Attila költészetének periódusai, esztétikai-poétikai kérdései szolgáltatják, hanem a marxista ideológia és irodalomkritika fejlődésproblémái, irányzatai, ütközéspontjai. Ez a módszer kétségtelenül rejt magában buktatókat. Mindenekelőtt azt, hogy a kritikai áramlatok szerinti elemzés elfedheti a kronológiát, az új felismerések, az elsőként kimondott értékítéletek valódi történetiségét. Azt, hogy például ,,kié az érdem" egy-egy bravúros versmagyarázat, „megfejtés", illetve kritikusi méltatás szerzőjeként. Igyekszik a tanulmány figyelembe venni ezeket a konkrét történeti összefüggéseket, mégsem a József Attila-kritika belső históriája, hanem a baloldali-szocialista irodalomszemlélet fejlődésének modell\e: adja az elemzés logikáját, felépítését. S ez óhatatlanul tükröződik a hangsúlyok megoszlásában. Valamint abban is, hogy a mai József Attila-kép, a marxista kritika korszerű vitái és eredményei felől közeledve a 30-as évekhez: sok bíráló megjegyzés normatívnak, utólagosnak, fölényesen könnyednek tűnik. Holott a kritikatörténet nem tehet mást, mint hogy a vitákban kikristályosodó, noha sohasem véglegesen lezárt tudományos eredmények „magaspontjáról" tekint vissza a múltba. A múlt is csak a mából érthető meg. Az — olykor szűkös — korabeli feltételeket, lehetőségeket történeti módon figyelembe véve is a fejlődés előremutató, általánosítható tendenciáit, ellentmondásait igyekszik kitapintani. Történetiség és „normativitás" csak így hozható szintézisbe, elkerülve mind a „felmentő" eklektikus pozitivizmus, mind a doktriner történetietlenség veszélyeit. A József Attila-kritika fejlődéstörténete mögött a baloldali kritika áramlatainak dialektikája a legfontosabb ösztönző erő. A két „sík" között állandó az átjárás, de ehelyütt nem a rendszeres kritikatörténet kidolgozása a feladatunk. Néhány általános problémára azonban feltétlenül utalni kell elöljáróban. A XX. századi témájú irodalomtörténetírásban is megélénkülnek a kritikatörténeti kutatások. Bodnár György, 2 Komlós Aladár 3 és Somogyi Sándor 4 összefoglaló munkái, valamint az egyre gyarapodó újabb irodalomtörténeti tanulmányok (például Botka Ferenc és Illés László proletkult-kutatásai, Kenyeres Zoltán, Király István, Kiss Ferenc, Koczkás Sándor, Miklós Pál, K. Nagy Magda, Pándi Pál, Tóth Sándor és mások tanulmányai) nyomán * BODNÁR OYÖBOY: Irodalomtörténet, esszé, kritika. A magyar irodalom története 1919től napjainkig. Szerkesztette: SZAHOLCSI MIKLÓS. Bp. 1966. 37-112. 3 KOMLÓS ALADÁR: Gyulaitól a marxista kritikáig. Bp. 1966. « SOMOGYI SÁNDOR: Irodalomtudományunkról, múltjáról szólva. MTA I. OK 1967.
