Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Szabolcsi Miklós: Az irodalmi konstruktivizmusról

mot és egy általános történetfilozófiai és esztétikai konstrukcióba ágyazva hirdeti meg „az új konstruktiv ember" és „az új konstruktív művészet" jövőjét. Már itt felbukkan a kassáki konstruktivizmus egyik sajátos vonása: visszahatásként születik az előző évek „forradalmi frázisai" ellen, de — tegyük hozzá — optimizmusa ellen is. „Tagadjuk, hogy a barrikád-manifesztumok és Krisztus-szimbólumok köntösében jelentkező szociális frázisnak, mint a formával szemben hangsúlyozott tartalomnak valami köze volna a forra­dalmi cselekvéshez. A műalkotás forradalmiságát nem lehet más szellemi, vagy életfunkciókból merített szempontok alapján megállapítani, vagy két­ségbe vonni. Csakis a műalkotás sajátos természetéből levezethető szempon­tok lehetnek mérvadók: a műalkotás forradalmisága elsősorban a művészet befejeződött és küszöbönálló fejlődési periódusaihoz viszonyítva állapítható meg." 5 Ugyanez a szám még több cikkben foglalkozik a konstruktivizmus­sal, közte egy Egon Engelien nevű német szerző Konstruktivizmus és prole­tariátus címmel ír. („A k. nem lehet speciális proletár-művészet, nem is akar az lenni — mégis mindkettő párhuzamosan harcol az új világért.") A követ­kező (1923. júl. 1.) számban olvasható Kassák rövid deklarációja: „Konstrukciótól a kompozícióig — vagy más értelmezésben - önmagunk megismerésétől akaratunk és stabilitásunk kinyilvánításáig. Ezzel a meghatározással jelölhetnénk meg azt az utat, amin mi emberek ma járunk s amit, mi alkotó karakterek, mint beteljesítendő célt látunk magunk előtt. Az állandóan idegen területek felé orientálódó naturalizmus után az újabb és újabb iskolák analitikus módszerein át, mint emberek a társadalmi káosz közepette eljutottunk odáig, hogy társas életünk vonatkozásainak ismereté­vel megkezdhetjük szétesett önmagunk újra megépítését és művészetünkben, ami egy velünk, mert semmihez sem hasonul, önmaga beteljesítésén kívül semmi idegen érdek szolgálatába eleve elszegődni nem akar — a világ elé demonstráljuk aktív erőinket és általános egyensúlyba kívánkozásunkat. A mi generációnk egynémely fiatal alkotójának sikerült megölnie magá­ban az anyag konzervativizmusa előtt hódoló szentimentalizmust és a szel­lem mindenhatóságára esküvő gyökértelen metafizikát. Részükre ezzel maradék nélkül megoldódott a lényeg és forma problémája és minden erejük egy új stílusnak, az embert, mint egyedet s mint tömegrészt egyedül reprezentáló jelenvalóságnak a megteremtésére koncentrálódik. A művészet irányvonala, az ő erejükkel, félreismerhetetlenül egy kollektiv stílus felé halad. Ennek a kollektív stílusnak kifejezője csak az új kompozíció (a megépítettség) lehet. Az új kompozíció összetevői a szigorú konstrukció és a szintetikus archi­tektúra. Az új kompozíció megszületésével az ember legszociálisabb típusa jelenik meg a világban. Az ökonomikus erő és a teremtő akarat képviselője. Túltengő speciális tendenciák nélkül, telve kollektív élettendenciával. S ez az élettendencia az, ami a művészetet vissza kell, hogy vezesse a tárgyszerű valósághoz. Nem a másoló naturalizmushoz (amely minden eddigi 4 REITER RÓBERT: Dogma, szkepszis, konstrukció. Ma, 1923. máj. I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom