Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Kontha Sándor: Uitz Béla

is kifejti — összhangban korábbi nézeteivel — mit ért a fenti meghatározásokon: „A kispolgári művész számára a külső világ semmi összefüggésben nincs a belső problémákkal, amelyek felvetődnek benne. A festészetnek nincs többé semmiféle kapcsolata a többi művészetekkel: az építészettel, zenével, irodalommal. A kispolgári művészet minden formája sajátmagát bomlasztja fel végletes önállóság keresésével." A nagypolgári művészet „szelleme egyszerre egoista anarchikus és diktatórikus. A forma kollektív. A kubisták képviselik az én szememben a nagypolgári művészetet". A proletárművészetet általában három korszakra osztja: utópikus, szociáldemokrata, realista kommunista. Mint mondta, a proletárművészet fejlődése ez utóbbi kezdeténél tart: „A kommunista proletármüvész a munkásosztály egészét látja, nem a magányos munkást .. . Művészi egyensúlyát az egész emberiség új társadalmi egyensúlya irányában keresi... Ami a formát illeti, amely megadja ennek a művészetnek a jellegét, az szintén kollektív abban az értelemben, hogy egyszerre felhasználja és követi a festészetet, a szobrászatot, az építészetet, a zenét és az irodalmat." A riporternek arra a kérdésére, hogy lehetséges-e jelenleg egy ilyen művészet, Uitz így válaszolt: „Egy őszintén kommunista művész esetében — olyanra gondolok, aki életmódjában is olyan kommunista, mint szavaiban úgy vélem, lehetséges. Nem akarok olyan színben feltűnni, mintha én lennék a példa. De úgy hiszem, igen őszintén próbálkoztam megteremteni egy valóban proletár művészetet, s szembesíteni az elméleteimet eredményeimmel. Nézze és tanulmányozza a General Ludd című albumot. Ez a proletár ideológia-szellemében fogant."

34 A Barbusse által szerkesztett Clarté júniusi száma Proletár művészet felé címmel Uitz cikkét közli, amelyben saját kiállítása kapcsán az előbbiekhez hasonló gondolatokat fejteget, s a proletár művészet három (illetve itt negyedikként egy reakciós - keresztényszocialista szakaszt is megkülönböztet) szakaszát elemzi. Megállapítása szerint a proletárművészet azidőbeli termékeinek nagy többsége a második szakaszt (kispolgári, szociáldemokrata) képviseli. „Ezek — szentimentalizmusuk és humanizmusuk által sarkallva — egyetlen proletár véletlen esetét aknázzák ki." Individualisták, akik nem keresnek semmiféle formai kapcsolatot a többi művészettel. Cikkének befejező gondolatai megegyeznek a Ludditák elemzése során kifejtett nézetekkel. „A burzsoá művészek — a nagyburzsoák nem tudják elhatárolni magukat az anarcho-individualista tartalomtól, de kényszerülve vannak a kollektív és szervezett forma alkalmazására. Következésképpen ők soha nem fogják megtalálni a helyes utat; ellenkezőleg, csak fokozni fogják ezt az ellentétet, és ebbe pusztulnak bele. Mi ellenben, szocialisták, mi vesszük ezt a kollektív formát, mint vázat, és kollektív proletár tartalmat öntünk belé. Mi úgy alakítjuk át ezt a kollektív formát, hogy ezzel egyszerre fejlesztjük tovább a formát és tartalmat (a burzsoá művészek csak egy bizonyos fokig képesek ezt tenni)."

35 Foujitáról és Chagallról írt cikkében természetesen a kispolgári és nagypolgári művészetről kialakított nézetei alapján ítéli meg a két művész mun34 Vers un art prolétarien. Une heure avec le peintre Béla Uitz. L'Humanité 1925 mái 28. 4. ' ' J 34 L'exposition de Béla Uitz. Vers l'art prolétarien. Clarté, 1925. N° 75. 265 - 266.