Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Kontha Sándor: Uitz Béla

szerint, sokat köszönhetett. Ezidőbeli vívódásairól már Kassáknál is olvashatunk, ugyancsak ő számol be Uitz első szereplésének sikeréről. A fiatalok Nemzeti Szalonban rendezett, 1914-es tárlatán vett részt új hangú, erőteljes fogalmazású szénrajzaival. „A kritikusok felfedezték. A kiállítást általában szépen fogadták, de őt valósággal ünnepelték a cikkekben" — írja Kassák. Műveiről pedig ezeket írta: „Erő és mély líra van bennük ... Technikailag nem olyan fejlettek ezek a rajzok, mint a többi fiataloké, egyenetlenek, dadogók, de van bennük valami, ami nemcsak elkülöníti a többiek rajzaitól, hanem fölébük is emeli. Valamennyi egy-egy fájdalmas panasz, mintha nem is szürke fekete rajzok, hanem messzire hangzó segítségkiáltások lennének."

2 Elek Artúr pedig többek között ezeket írta: „Ha a jelek nem csalnak, kivételes tehetség indul vele útjára."

3 A kiállításon Uitz valamennyi művét megvásárolták. A művek nagy része Nemes Marcell birtokába került. (Nemes később kiküldte ezeket az 1916-os San Francisco-i nemzetközi bemutatóra, ahol az egyik rajzot aranyéremmel tüntették ki.) A kiállítás anyagi sikere lehetővé tett Uitz és felesége számára egy olaszországi utazást. Az itáliai reneszánsz óriásai, főleg Michelangelo mellett a futurizmus (Boccioni, Ballá) is nyomot hagyott — később lemérhetően — az útnak induló ifjú művész munkásságában. Röviddel Olaszország hadba lépése előtt tértek haza. Itthon Uitz bekapcsolódott a háborúellenes megmozdulásokba, tevékeny részese lett Kassák aktivista folyóiratai köré csoportosuló, „új művészetért", „új világszemléletért"(Hevesy Iván) harcoló művészek körének. A fiatal művész beköszöntése robbanásszerű. Feltétlenül figyelni kellett puha tónusú, de erőteljes fogalmazású szén- és tusrajzaira, melyeken a gomolygó sötétek közül kibontakozó fehérek szokatlan drámai erővel csapnak össze. Két korai szén önarcképe közül az egyik még akadémiai stúdiumok nyomait viseli magán a beállításban, megvilágításban, de részletformái és összhatása mégis egyéni látásmódról, s főleg feszülő indulatokról tanúskodnak. Szembenézése kihívó és dacos. Másik önarcképe a profilba forduló arcra koncentrál, anélkül, hogy bármit részletezne. A durván odavetett, heves mozdulatok nyomát őrző fekete foltok, vonalak közül szinte absztrakt formákként villannak ki a homlok, orr, arc, fül, nyak megvilágított darabjai. Finomkodás, szépelgés nélkül őszinték ezek a munkák. A művész, dadogva bár, de beszélni kezdett, s kiderült, hogy van mondanivalója. Lapjai az állandó keresés és szüntelen továbblépés fázisait mutatják. Mindegyiken keres, próbál valamit, önmaga számára feladott megvilágítási, kompozíciós problémát old meg, de nyughatatlan kedélye, nyersesége, darabossága mindegyiken kiütközik; szinte ez avatja művészi megnyilatkozássá, ez teszi igazán értékessé ezeket a stúdiumokat. A puha, festői előadásmódtól mindinkább elszakadva élesebb, keményebb, grafikusabb jellegű fogalmazásra, a vonalak és formák mind határozottabb rögzítésére törekszik. A hatások sokfélék - klasszikusoké és kortársaké egyaránt kiérezhető -, de egyénisége minden hatást maga alá gyűr. * KASSÁK LAJOS: Egy ember elete. 1-8. köt. Bp. Pantheon kiadás újabb (nem télies) k.adása: Magvető, 1957. I II. köt. Idézet: II. köt. 401 402. J ' 3

e. a.: Ifjú művészek kiállítása. Az Újság, 1914. febr 13.