Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Szili József: A művészeti visszatükrözés szerkezete Christopher Caudwell és Lukács György esztétikai rendszerében

szembeállítására, hanem a társadalmi gyakorlatban megvalósuló dialektikus kölcsönhatásra alapozza. Marxra hivatkozva kifejti, hogy ,,az aktív szubjektum—objektum viszony nem más, mint a természetben élő ember. Nem valami absztrakt természetben élő absztrakt emberről van szó, hanem a valóságban élő és cselekvő emberekről, akiknek valóban élniük kell, mielőtt eljutnak az absztrakt spekulációhoz, s akiknek absztrakt spekulációi éppen ezért valóságos életük ismertetőjegyeit viselik magukon."

118 A természettel folytatott küzdelmében jut el oda az ember, hogy megkülönbözteti önmagát környezetétől, tudatossá válik önmaga számára: „Tudatosan különválasztja magát a környezetétől, úgyhogy küzd vele, s cselekvőleg beléje hatol a gazdasági élet fejlődése során. Gazdasági termelése szüntelen harcot jelent a külső valóság ellen, s amikor küzdelme során értelmével felfogja e külső valóság természetét, akkor érti meg világosan a maga és környezete közti különbséget mert megérti egységüket."

119 Az „öntudat" kialakulása tehát Caudwell szerint a külső valóság megismerésén alapul, s nem valami álomkép, nem pusztán ösztönös „tudat", hanem olyan visszatükröződés, amely az ember mint „én" reális létezését is magába foglalja. Caudwell hangsúlyozza, hogy az ember éppoly valóság, mint a természet. Az egyén alá van vetve természeti törvényeknek, noha ugyanakkor fejlődése során „az ember — a valóság egy része — elkülönült a valóság másik részétől (a természettől), nem azért, hogy teljesen elszakadjon tőle, hanem azért, hogy megbirkózzék vele, s ezáltal gazdasági termelése során szorosabb kölcsönhatásba kerüljön vele".

120 Ezen az ontológiai alapon közelíti meg a szobjektum —objektum viszony általános ismeretelméleti kérdésfeltevéseit: „Az ember és a természet harca anyagi mozgás, amely a gondolat síkján a szubjektív—objektív viszony formáját ölti — se viszony a filozófia legrégibb problémája. Csupán azért lett megoldhatatlan problémává, mert a társadalom osztálytagozódása azáltal, hogy az ideológiát alkotó osztályt elválasztja a természettel vívott aktív társadalmi harctól, az ideológia síkján úgy tükrözi e szakadást, mint a szubjektum és az objektum különválását, ami által a kettő egymást kölcsönösen kizáró ellentétté válik."

121 Nem a szubjektum és az objektum azonosítására gondol mint megoldásra. A Bevezetésben előbb a mechanisztikus materializmustól és az idealizmustól választja el határozottan az általa képviselt marxista álláspontot. Az előbbiben az objektum elszakadt a szubjektumtól és az objektumra szemlélődő módon tekintettek; ,,az idealizmusban viszont a szubjektumot aktív módon fogták fel ugyan, de ez az aktivitás csak egy semmire, egy puszta látszatra vonatkozott. Marx ezt felismerte, s felismerése vezetett arra a koncepcióra, mely szerint a szubjektum —objektum viszonya aktív viszony — az ember alkotta elmélet az objektummal kapcsolatos gyakorlat eredménye, az érzékelés pedig valaminek az érzékelése."

122 A mechanisztikus materializmus és az idealizmus alapján a filozófusok egyoldalú esztétikai következtetésekre jutnak. A mechanisztikus materialista ""CAUDWELL: I. m. 12. m I. m. 38. 1,0 I. m. 140. ; uo. ,M

1 m. 12.