Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Szili József: A művészeti visszatükrözés szerkezete Christopher Caudwell és Lukács György esztétikai rendszerében

s amelyet, természetesen, nem szabad egészen legyőzni, megsemmisíteni, ha a költészet költészet akar maradni. Lukács azt is kifejti, hogy a költészetben a 2. jelzőrendszer tendenciáival szemben az 1'. jelzőrendszer ,,pozitíve alkotó ellenerő".

91 Mint az idézetből is kitetszik, Caudwell szükségszerűnek tartja a költészetben a külső tárgyakra vonatkozó jelentés megőrzését. Ez összevethető azzal a lukácsi tétellel is, amely szerint az esztétikai visszatükrözés egész területén alapvető követelmény az objektív, magánvaló tárgyak bemutatása. Caudwell általános esztétikai koncepciójában ez az „ál-világ" — a valóság egy darabja — bemutatását megkövetelő tételhez hasonlítható. Lukács azonban Az esztétikum sajátosságának néhány helyén a magánvaló tárgyak és magánvaló lényegük lehető leghívebb megőrzését állítja fel a művészeti visszatükrözés egyik általános követelményeként, ami — ha a magánvaló tárgyak a „külső valóság" tárgyai (s itt a „valóság" ontológiai vagy ismeretelméleti meghatározásai közötti relatív különbség abszolutizálása alapján még mindig kétféle értelmezés lehetséges, hiszen a tudat és a tudati mint „magánvaló tárgy" is, s mint szubjektivitás is tételezhető) — Caudwell felfogásához képest „túldeterminált" álláspontot jelent. (Lukács ezeken a helyeken többé-kevésbé határozottan az ember tárgyi környezetére gondol, ami persze szintén vonatkozhat nem fizikai tárgyakra is.) Akárhogy nézzük, nehezen érthető, mit kér számon Lukács Caudwelltől, amikor azt írja, hogy Caudwell nem látja, hogy „minden igazi líra ... a valóság visszatükrözése .. .'

,92 Lehetséges, hogy nem elégszik meg azzal, amit Caudwell állít és bizonyít, ti. hogy a költészet „az embernek a környezetéhez való viszonyát tükrözi"?

93 Caudwell, mint láttuk, elismeri a külső valóság tárgyainak, a valóság racionális „környezeti kongruenciájának" szükségszerű funkcióját a költészetben, s ugyanakkor Lukács sem tagadja, hogy az embernek a környezetéhez való viszonya — realitás. Feltehetően a tárgyak bemutatásának hűségére vonatkozó követelményét kéri számon, illetve azt kívánja, hogy a költészet ezen a követelményen alapuljon. Csak ilyesmire gondolhatunk akkor, amikor A különösségben így ír erről a kérdésről: „A dekadencia müvészetszemléletének hatása alatt Caudwell nem látja, hogy minden igazi líra, Goethe vagy Puskin lírája mindig a valóság visszatükrözése, hogy Goethe ezt a gyakorlatát még elméletileg is megformulázta az „alkalmi költeményre" vonatkozó felfogásában, sőt azt mondotta: »Legfobb magaslatán a költészet egészen külsőlegesnek látszik; minél inkább visszavonul a belsőbe, annál inkább a süllyedés útján van« "

94 Ez a szempont, amely Az esztétikum sajátosságában is előfordul, úgy is értékelhető, mint az ontológiai tanulmányokban és Az esztétikum sajátosságának az ontológiai tanulmányok felé mutató fejtegetéseiben leszögezett álláspont előtti lukácsi megközelítés kifejezése. A „külsőlegesség" kérdése azonban nemcsak e feltételezés alapján vizsgálható. A „külsőlegesség" — a tiszta tárgyiasság vagy gondolatiság, ha a költői kifejezés közvetlen megnyilvánulását tartva szem előtt így érthetjük ezt az idézetet — rendkívül relatív. • I. m. II. köt. 152. • LUKÁCS QYÖROY: A különösség. 229. "CAUDWELL: I. m. 130. 94 LUKÁCS QYÖROY: I. h.