Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Dobossy László: Romain Rolland és a szocialista irodalom

mélyesítő fivér azonban az élet és a törvény elfogadására biztatja a meg nem alkuvás hívét: hiszen — úgymond — nem mi rendezzük el életünket. Mire Savonarola, Rolland egész művészi szándékára jellemzően, így válaszol: ,,Amíg mások szenvednek, bűn lenne beletörődni az életbe; nem azért öltöttem magamra e ruhát, hogy magamat, csak magamat váltsam meg."

6 Rolland szintén arra készül, s drámáival, majd később regényeivel és tanulmányaival az a szándéka, hogy segítse az embereket bajaik leküzdésében. Szívesen és gyakran idézte Händelt, aki a Messiás bemutatója után ezt mondta egy lelkesedő hallgatónak: „Sajnálnám, uram, ha örömet okoztam volna az embereknek; célom az volt, hogy jobbá tegyem őket". Rolland drámaelméleti elképzelésének az esztétikai indokolását leginkább az a cikksorozata tartalmazza, amely később könyvalakban is megjelent (Le Théâtre du Peuple) A nép színháza címmel. Eszerint a dolgozóknak olyan drámai játékokat kell bemutatni, amelyek elmélyítik, illetve felébresztik népi öntudatukat. A polgárság a saját képmására formálja a népet. Megrázó művészi élményeik útján lehet és kell a népi nézőket rávezetni a történelmet és társadalmat átalakító hivatásuk vállalására. Az igazán nagy művészet mindig a népé: Shakespeare vagy Molière, sőt Corneille és Hugo is mindig és mindenütt újat mond azoknak, akik a jövőt alakítják. Hogy a nép valóban forradalmi öntudatú és cselekvésre kész emberek közösségévé váljék, lehetővé kell tenni számára, hogy a nagy művészet élménye révén megismerje önmagát, múltbeli szerepét és jövőbeli hivatását. S Rolland az igazi értékeket meghamisító és a jövőbe mutató eszményeket beszennyező polgári színjátszás helyett az 1789. évi forradalom hatalmas népünnepélyeit állítja példaképül, amelyek — a görög hagyományt fölelevenítve — a nézők nagy tömegeit, az egész népet bevonták a nemzet dicsőségét hirdető események művészi ünneplésébe. ,,E1 kell vetni a bonyolult pszichológiát, a finomkodó szójátékokat, a homályos szimbolizmust, a szalonok és a hálószobák problémáival bibelődő mai művészetet... A mi népi színművészetünket a dolgok természetes rendje a görög színjátszáshoz vezeti vissza. Széles ágazatú cselekmények, erőteljes vonásokkal rajzolt jellemek, egyszerű és hatalmas ritmusú elemi szenvedélyek mozgatják e müveket; freskók ezek, nem állványon készült festmények, szimfóniák, nem kamarazene."

7 Ez a drámaelméleti fejtegetés teljesen összhangban van Rolland zeneesztétikai koncepciójával, amelyet legkerekebben az École des Hautes Études Sociales-on tartott előadásainak bevezetőjeként foglalt össze 1902-ben, majd a Musiciens d'aujourd'hui élén nyomtatásban is megjelentetett. IÍvképpen tehát 1902-ben — vagyis amikor hozzáfogott a Jean-Christophe írásához! — már szilárdan állott az esztétikai alap, amelyre Rolland ráépíthette nemcsak fejlődése első korszakának e főművét, hanem majd a többi szépirodalmi és tudományos alkotását is, elsősorban Az elvarázsolt lelket, a Beethoven nagy teremtő korszakait és a Robespierre-t. Esztétikai felfogásának az eddig vázolt fejlődéséből nézve teljesen indokolt Rolland-nak az a törekvése, hogy zenei regényt írjon, amelyben egyfelől a •Uő.: Savonarole. Europe, 1955. 109-110. sz. 81. 7 Uő.: Le Théâtre du Peuple. Cahiers d'Art dramatique. Paris, 1903. 125