Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Szili József: A művészeti visszatükrözés szerkezete Christopher Caudwell és Lukács György esztétikai rendszerében

látszólag ellentmondás: korrelativ ellentétben) van saját belső fiziológiai ritmusunkkal, amely emlékeztet rá, de egyszersmind különbözik is tőle, figyelmünket a ritmust tartalmazó mozgásra, a költészet esetében a szöveg konkrét nyelvi szervezetére irányítja, s lehetővé teszi, hogy virtuálisan mintegy „egész valónkkal" kapcsolódjunk hozzá ehhez a nyomatékossá váló pillanatnyi valósághoz. Tehát nemcsak arról van szó, hogy konkrét környezetünkről ideiglenesen elterelődik a figyelmünk, hanem arról is — s ez már Caudwell szerint a költészet sajátosságához tartozó valami —, hogy a költemény nyelvi anyagára koncentrálódik. S ez már nem egyszerűen akaratlagos cselekvés, hanem — megfelelő tudatos előkészítő attitűdöt feltételezve — következmény. A ritmus, a nyelvi anyag sajátszerű szervezettségének következménye. Caudwell továbbmegy ennél, s a maga darabos módján, „metafizikai" pólusokra hivatkozva adja elő annak az ellentmondásnak a működését, amelyet Lukács György a költői nyelvvel kapcsolatban az antropomorfizáló és dezantropomorfizáló tendenciák ellentmondásaként ír le: Caudwell mindenesetre az „antropomorfizáló" tendenciát részesíti előnyben: „Igaz ugyan, hogy az introverzióban a tudományos fantázia elfordul a közvetlen környezettől, viszont ugyanakkor a külső valóság ama részei felé fordulunk, amelyeknek szimbólumai a szavak. A nyelv mögött rendszerint ott látjuk a külső valóság világát, melyet a szavak leírnak. De a költészetben a gondolatokat maguknak a szavaknak az érzelmi tónusára kell irányítani. A figyelemnek le kell süllyednie a külső valóság azon részei alá, melyeket a költészet szimbolizál. Alá kell merülnie abba az emocionális alvilágba, mely ezekhez a részekhez tapad. A költészetben egy sokszínű üvegkupolán keresztül be kell hatolnunk önmagunk sugárzó fehérségébe. Ezért van szükség fiziológiai introverzióra, mely nem az olvasó közvetlen környezetétől, hanem a költeményben leírt környezettől (vagy külső valóságtól) való elfordulást jelenti. Ez az oka annak, hogy a költészet a maga nyelvhasználatával állandóan eltorzítja és tagadja a valóság struktúráját, hogy felmagasztalja az én struktúráját. Ritmus, asszonancia vagy alliteráció segítségével olyan szavakat párosít össze, melyek közt nincs racionális összefüggés, azaz nem függenek össze a külső valóság világa révén, önkényesen meghatározott hosszúságú sorokba tördeli a szavakat, széthasítva logikai struktúrájukat. Inverzióval és a mesterséges hangsúly meg ellenpontozás minden lehetséges változatával szétrombolja a külső valóság világából eredő asszociációkat."

70 Erről van tehát szó Caudwellnél. Rámutat a ritmus pszichikai hatásán alapuló társadalmi hatásra, amely lényegében azonos a bensőségnek azzal a felszabadulásával, amelyet Lukács György is a ritmussal hoz kapcsolatba. „ .. .A bensőség minket itt érdeklő felszabadulása éppen a ritmus révén kezdődik meg"

71 — írja az indulatok és érzések zenei mimézis révén való felkeltésével, megszervezésével és tudatosításával kapcsolatban. Lukács a nyelvi anyag sajátos megszervezésének különös hatékonyságát is elismeri, amikor a 2. jelzőrendszerrel szemben az |'. jelzőrendszert nevezi „pozitív ellenerőnek" a költészetben, ő azonban Caudwellnél lényegesen nagyobb szerepet 70 CAUDWELL: I. m. 199-200. 71 LUKÁCS GYÖROY: 1. m. II. 316.