Illés László - József Farkas szerk.: „Vár egy új világ" (Tanulmányok a szocialista irodalom történetéből 4. Budapest, 1975)

Szili József: A művészeti visszatükrözés szerkezete Christopher Caudwell és Lukács György esztétikai rendszerében

dunk ahhoz, hogy a kétféle megismerésnek ugyanaz a tárgya, feltételeznünk kell vagy azt, hogy a kettő nem ugyanabban a vonatkozásban tükrözi vissza e tárgyat (vagyis a tárgynak nem ugyanazt az oldalát tükrözi vissza, s ilyen értelemben közvetlenül véve nem is ugyanaz a „tárgya"), vagy pedig azt, hogy a kettő közül csak az egyik az igazi, a tárgy természetének megfelelő adekvát visszatükrözés. Már utaltunk az olyan idealista misztifikációkra, amelyek az esztétikai megismerést tekintik a tudományos megismeréssel szemben a valóság igazi, legmélyebb, legteljesebb megismerésének. Azoknak a marxistáknak viszont, akik a visszatükrözés tárgyának azonosságából indulnak ki, el kell jutniuk oda, hogy hangsúlyozzák: a megismerés tulajdonképpeni, legadekvátabb formája a tudományos megismerés. Ez viszont kétségtelenül annak az elvnek a feladását jelenti, amely szerint a művészeti visszatükrözés is adekvát visszatükrözés. Már említettük, hogy a visszatükrözést teljes szerkezetének megfelelő módon kell felfognunk, s hogy téves értelmezés forrása lehet, ha ezt a teljes rendszert egyetlen, önmagában teljesnek (s például tárgyias formája révén önállónak) látszó részrendszerrel helyettesítjük. Természetesen van arra mód és lehetőség, hogy egy teljes rendszer feltételeit egy részrendszerre vetítsük vissza, de az effajta redukció az absztrakciónak olyan formája, amely rendkívül alkalmas a teljes tényállás egyoldalú, szűk, merev metafizikai rögzítésére, s csak rendkívül bonyolult közvetítésekkel érzékeltetheti a helyzet valóságos dialektikáját. Valahogy úgy, mintha a naprendszer egészének mozgástörvényeit próbálnánk geocentrikus alapon megfogalmazni. Természetesen nemcsak a 'képmásra', az 'ábrázolásra' lehet redukálni a művészeti visszatükrözés mozgásrendszerét, hanem egyéb részrendszerekre is, például a művészet nyelvi, kommunikációs aspektusára, a műalkotások szubjektív hatására stb. Ha nem az ontológiai aspektussal alkotott egységében vizsgáljuk, a pusztán ismeretelméleti megközelítés is efféle redukciók forrása lehet. Természetesen a specifikus megközelítések és meghatározások jogosságát nem tagadjuk, különösen abban a formájukban nem, amely kimondva vagy implikálva — a vizsgált jelenség egyéb lényeges aspektusait is megfelelő módon figyelembe vem A fentiekről már csak azért is szót kellett ejtenünk, mert a marxista esztétikának nehéz küzdelmet kellett vívnia az ilyen és hasonló problémákkal eddigi fejlődése folyamán. A teljes összefüggésrendszer áttekintésének hiányából eredő metafizikai egyoldalúság veszélyeinek egy részét mára már felismertük. Legkevésbé talán azok, akik úgy vélik, hogy a marxista esztétika mindjárt teljes fegyverzetben pattant a napvilágra, mint Paliasz Athéné Zeusz fejéből. Erre az elméleti lehetőség - a dialektikus és történelmi materializmus általános elvei alapján kezdettől megvolt, de a fejlődés történeti útja ennél bonyolultabb. Az itt következő fejtegetés mindenesetre azt is megpróbálja történetileg és elméletileg alátámasztani, hogy a kezdetben adott elméleti lehetőség a fejlődésnek egy viszonylag korai szakaszán igen erőteljesen próbált érvényre jutni, s hogy egy történelmi mértékkel mérve nem nagy terjedelmű, de eseményekben gazdag periódus után már szinte minden szükséges útmutatás és tapasztalat a rendelkezésünkre áll e lehetőség teljes megvalósításához.